Pesti Srácok

Orvvadászattal és fatolvajlással gyanúsított férfit neveztek ki Bihar megye természetvédelmi biztosának

Orvvadászattal és fatolvajlással gyanúsított férfit neveztek ki Bihar megye természetvédelmi biztosának

Romániában rendkívül jól teljesít a korrupcióellenes bizottság: Bihar megye új természetvédelmi biztosa egy volt erdész lett, aki falopás és orvvadászat miatt is szembe került a törvénnyel.

A Remus Raț nevű úriember 2019 óta áll a hatóság élén – először 2019 februárjában egy versenyvizsga nyomán csupán főtanácsadónak vették fel, de csak két hónapot kellett várnia, és már ki is nevezték a megyei képviselet élére – írja a Főtér.ro. Raț elméletileg akár alkalmas is lehetne a feladatra, hiszen korábban erdészként tevékenykedett – csakhogy karrierje igencsak rövidre sikeredett. Történt ugyanis, hogy még 2006 márciusától leszerződtették a görögkatolikus egyház belényesi erdészetéhez. Aztán októberben ki is rúgták, miutána rendőrség éppen akkor bukkant rá, amikor három társával együtt éppen fát lopott a rábízott erdőből. Majd bírósági ítélet is született az ügyében. És hogy ezek után hogyan került a természetvédelmi övezetekkel foglalkozó hatósághoz? Egyszerűen: a bűncselekmény elévült, így aztán már nem számít priuszosnak. Így aztán szabad útja nyílt a környezetvédelmi szakmában.

Csakhogy, mint kiderült, megint összetűzésbe került a hatóságokkal. És megint egy olyan ügy miatt, amely alapvetően összeegyeztethetetlen a státusával. Történt ugyanis, hogy vadászaton vett részt, amelyen leterített egy őzet. Ez vadászatokon gyakran előfordul, viszont neki csupán vaddisznó kilövésére volt engedélye. Ennek nyomán aztán most ismét eljárás zajlik ellene. Ő azonban mindkét esetben tagad – szerinte nem lopott fát, csupán egy-két fatörzsnyi hiányt találtak a rá bízott erdőben, a vadászat kapcsán pedig azt mondja: ott csupán félreértés történt. Ő ugyanis nem egy, hanem két vadászaton vett részt: az egyiken vaddisznóra, a másikon pedig őzre vadásztak. Így már tényleg mindjárt más.

Forrás: Főtér.ro; Fotó: Főtér.ro

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.