Pesti Srácok

Repceföldön alvó migránsokat gázolt el egy traktor Temes megyében

null

Mezősomlyó és Gátalja között, közvetlenül az 588-as számú megyei út mellett két sérült férfi intett le egy arra járó sofőrt. Mivel nem tudtak szót érteni, viszont láthatóan segítségre szorultak, a sofőr értesítette a 112-t. Rövid időn belül a helyszínre érkezett a határőrség, akik mentőt hívtak hozzájuk. Sérüléseik ellátására a Temes megyei kórházba szállították őket, az orvosok közlése szerint egyikük súlyosabban megsérült a combján – számolt be az esetről a Főtér.

A lap azt írja: semmilyen irattal nem rendelkeztek, angolul sem beszéltek valami jól, de annyit sikerült kideríteni, hogy Afganisztánból származnak, és illegálisan lépték át a szerb–román határt. Romániába érve egy repceföldön húzták meg magukat, és úgy elaludtak, hogy nem hallották a közben mezőgazdasági munkához látó traktor közeledését.

Az utóbbi időszakban sok szó esett róla, hogy Temes megye a hármashatár miatt fontos célpontja a nyugati országokba tartó illegális bevándorlóknak. A jó idő beköszöntével a hatóságok számítanak arra, hogy még többen fognak próbálkozni az illegális határátlépéssel. Miután nemrég egy gyilkosság történt Temesvár nyílt utcáin két afgán csoport összeszólalkozása következtében, Dominic Fritz polgármester azt kérte Bukaresttől, hogy lépjen végre közbe, mert a Bánság ezt a problémát nem tudja egyedül megoldani. A görögkeleti húsvét előtt annyi történt, hogy begyűjtötték a migránsokat Temesvár utcáiról, és az eredeti menekültközpontjukba szállították őket.

Forrás/fotó: foter.ro

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.