Pesti Srácok

Schanda: hamarosan újra lehet pályázni az elektromos autók vásárlásának támogatására

null

Hamarosan újabb pályázatot hirdetnek az elektromos gépjárművek vásárlásának támogatására a magánszemélyek és a cégek számára is – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Schanda Tamás felidézte, hogy tavaly májusban írták ki a megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár (robogó) beszerzésének támogatására szolgáló pályázatot. Ennek sikerességét mutatja, hogy másfél nap alatt el is fogyott a rendelkezésre álló keretösszeg, ugyanis 2053 darab jármű vásárlására nyújtottak be 1712 darab kérelmet 6 milliárd forint értékben. Közölte, hogy időről időre támogatják a lakosság, az önkormányzatok, a civil és egyházi szervezetek, valamint a vállalatok elektromosjármű-beszerzéseit; a tavalyi pályázat ebbe a sorba illeszkedik. Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány a koronavírus-járvány alatt is folytatja a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv végrehajtását. Azért dolgoznak, hogy Magyarország klímasemleges és tiszta ország legyen, úgy, hogy az ennek érdekében szükséges változások költségeit ne a magyar embereknek kelljen megfizetniük.

– jelentette ki az államtitkár.

PestiSracok facebook image
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára (b2) és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő (b) az ezredik e-autóban, egy BMW i3-as személygépkocsiban, amelyet Erényi Lénárt (j) és Kovács Tímea (j2) vett át a Budapest Motors Kft. III. kerületi telephelyén 2021. május 6-án. Sajtótájékoztatót tartottak a Megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár (robogó) beszerzésének támogatása pályázat ezredik e-autó átadása alkalmából, amelyen Schanda Tamás elmondta, hogy hamarosan újabb pályázatot hirdetnek az elektromos gépjárművek vásárlásának támogatására a magánszemélyek és a cégek számára is. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő rámutatott: a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt fontossá vált, hogy olyan irányba tudják terelni állami ösztönzők segítségével a gazdaság fejlődését, ami hosszú távon tudja fenntartani az ország versenyképességét. Ebben a környezetvédelemnek is fontos szerepe van; nem véletlen, hogy az európai uniós helyreállítási alapból az egészségügy mellett a körforgásos gazdaságra és az elektromobilitásra is jelentős összegeket fordítanak majd.

A sajtótájékoztató végén vehették át a tulajdonosai az ezredik új elektromos autó kulcsát; a gépjárművet a tavaly májusban kiírt pályázat segítségével vásárolták meg.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.