Pesti Srácok

Soltész: csaknem félmilliárd forint értékben újulnak meg templomok Tolnában

null

A magyar templomfelújítási program támogatásával 465 millió forint értékben 25 településen 31 templom újul meg Tolna megyében – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Decsen.

Soltész Miklós a helyi református templom előtt tartott sajtótájékoztatón hozzátette: az elmúlt tíz évben a kormány támogatásával Kárpát-medence-szerte több mint 3000 templom újult meg és több mint 130 épült.

– közölte. Kifejtette: a program válasz arra kérdésre, hogy mi a magyar emberek, a kormány, a nemzet hozzáállása a jelenlegi "történelmi" helyzethez.

PestiSracok facebook image

Egyik oldalról a migráción keresztül "ráeresztenek Európára egy olyan kultúrát – a muszlimot –, amelytől legalább két évszázadig szenvedtünk, és amelyről tudjuk, hogy sok más vallással megfér, de sokkal erőszakosabb, mint a keresztény vallás" –mondta. Hozzáfűzte, Nyugat-Európában a nagyvárosok szenvednek ettől a helyzettől, és "háttérbe szorul a kereszténység".

– jelentette ki. A magyar nemzet, a Kárpát-medence és a balkáni térség válasza erre a kereszténység erősítése – hangoztatta. Azt mondta, hogy a templomok felújítása egyben a helyi munkaerő támogatását és a településkép szépülését is jelenti. Ismertetése szerint a paksi választókerületben 220 millió forintból 3 római katolikus, 9 református és 1 evangélikus templomot újítanak fel 11 településen.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (j), Heberling Tibor, Decs polgármestere (b2), Papp Zsolt Endre református lelkész (b), Horváth István, Szekszárd és térsége fideszes országgyűlési képviselője (j2) valamint Potápi Árpád János, Bonyhád és térsége fideszes országgyűlési képviselője (k) A magyar templomfelújítási program kapcsán tartott sajtótájékoztató után megtekintik a felújított református templomot Decsen 2021. május 27-én. A program támogatásával 465 millió forint értékben 25 településen 31 templom újul meg Tolna megyében. Fotó: MTI/Kiss Dániel

Potápi Árpád János, a dombóvári választókerület fideszes országgyűlési képviselője elmondta: 7 templomot újítanak fel 120 millió forintból. Hangsúlyozta, fontos a közösségek támogatása, és a hitéleten keresztül a magyar közösségeket erősítik. Horváth István (Fidesz), a szekszárdi választókerület országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a kormány felelősséget vállal a helyi közösségek életében. Ismertette: a választókerületben 9 településen 130 millió forintos támogatással újulnak meg templomok. Papp Zsolt Endre decsi református lelkész az MTI-nek elmondta: 15 millió forintos támogatással a templombelsőt festik ki, és felújítják a csillagos eget ábrázoló mennyezetet. Így azután díszítették a templomot, hogy 1773-ban leégett, és egy évig a szabad ég alatt tartották az istentiszteletet – jegyezte meg. Hozzátette, hogy korábban – a településképet meghatározó épületek felújítása elnevezésű program 35 millió forintos támogatásával – 70 millió forintért felújították a templom vízelvezetését és kicserélték a tetőt. A templom 1402-ben épült, Tolna megye kevés gótikus emlékeinek egyike; a decsi gyülekezet jelenleg 170 tagot számlál, a vasárnapi istentiszteleteken 35-40 hívő vesz részt – mondta a lelkész.

Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/Kiss Dániel