Pesti Srácok

Századvég: növelné a magyar felsőoktatás versenyképességét a Fudan Egyetem

Századvég: növelné a magyar felsőoktatás versenyképességét a Fudan Egyetem

Növelné a magyar felsőoktatás versenyképességét a kínai Fudan Egyetem magyarországi campusa – közölte a Századvég oktatáspolitikai üzletágának igazgatóhelyettese csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Horváth Orsolya elmondta: a Fudan Egyetem Kína harmadik legnagyobb egyeteme, egy 2021-es brit, 1453 felsőoktatási intézményt vizsgáló nemzetközi rangsorban pedig a 34. helyen áll.

– sorolta.

PestiSracok facebook image

– közölte Horváth Orsolya. Hozzátette, hogy az egyetemnek kiemelten jó kapcsolata van a helyi vállalkozásokkal is, így ha tudományos eredmény születik, gyorsan termék lesz belőle. Az igazgatóhelyettes szerint a Fudan Egyetem a magyar felsőoktatás nemzetköziesedésében vállalhat nagy szerepet, a hallgatók pedig olyan piacképes, gyakorlati tudást és diplomát szerezhetnek, amely óriási előnyt jelent majd a munkavállaláskor.

– jelentette ki Horváth Orsolya.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.