Pesti Srácok

Szlávik János: folytatni kell az oltások beadását!

Szlávik János: folytatni kell az oltások beadását!

A magyar felnőtt lakosság fele be van oltva a koronavírus elleni vakcinával, ami nagyon komoly előrelépés, ugyanakkor nem lehet itt megállni – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szombaton, a közmédiának nyilatkozva.

Szlávik János hangsúlyozta, más országok példáiból látható, hogy még jó néhány millió embert be kell oltani ahhoz, hogy a járvány véget érjen. A főorvos emlékeztetett, a maximális védettség csak a második oltást követő második, harmadik hétre alakul ki, így ettől még legalább másfél hónapra vannak azok is, akik most kapják meg az első vakcinát. Hozzátette: az oltási kedv várhatóan le fog lassulni a következő időszakban, ezzel kapcsolatban pedig arra kért mindenkit, hogy ne abban gondolkodjon, melyik oltás honnan érkezik, hanem abban, hogy ők is szerezzenek védettséget és oltási igazolványt. Az úgynevezett nyájimmunitás kialakulása valóban nagyobb védettséget ad az oltással nem rendelkezőknek, azonban ez még nagyon messze van – mondta. Szlávik János úgy fogalmazott, ma még senki ne gondolja azt, hogy azzal, hogy ő nem oltotta be magát, de a környezete igen, azzal ő meg van védve, mert ez egyáltalán nem így van.

A főorvos rendkívül kedvező hírnek nevezte, hogy bizonyos helyek már szabadon látogathatók védettségi igazolvánnyal, vagy anélkül, de szerinte továbbra is nagyon vigyáznunk kell egymásra. Kiemelte, még mindig fontos a zárt terekben történő maszkviselés, a távolságtartás és a nagyobb családi rendezvények kerülése.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Szlávik János elmondta, a terhesség második harmadától a várandósok is olthatók, akik - a magzatokkal és kisgyermekekkel szemben - nagy veszélynek vannak kitéve a koronavírus miatt. A szakemberek azt javasolják, hogy a második oltást követő 1-2 hónap múlva érdemes gyermektervezésbe kezdeni, de akkor sincs probléma, ha ennél korábban, akár az első oltás után esik teherbe valaki, ebből ugyanis még soha semmilyen probléma nem származott – fejtette ki a főorvos. Szlávik János helyesnek nevezte, hogy elkezdődik a 16 éves korosztály oltása a Pfizer vakcinával, hiszen bár rájuk nem veszélyes a vírus, de nagy arányban terjeszthetik azt. Hangsúlyozta, az AstraZeneca-oltások között eredetileg négy hetet írtak elő, későbbi tudományos megfigyelések szerint azonban erősebb védettség alakul ki, ha 12 hetet várnak az első és második dózis között. Ettől függetlenül nem ellenjavalt az AstraZeneca-oltás második dózisának beadása négy hét után, mivel két vakcina után mindenképpen erősödik a szervezet védettsége – tette hozzá. A főorvos végül ismételten aláhúzta, nem érdemes egyetlen vakcinára várni, sokkal helyesebb a rendelkezésre állót kérni, mivel a Magyarországon használt valamennyi oltóanyag megvéd a koronavírus súlyos következményeitől.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.