Pesti Srácok

Több százan megsérültek a jeruzsálemi összecsapások során

Több százan megsérültek a jeruzsálemi összecsapások során

Több százan megsebesültek Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetnél zajló összecsapásokban – jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja hétfőn. A Vörös Félhold arab mentőszolgálat több száz sebesültet jelentett az ostrom alatt álló mecsetben, ahol a muzulmán hívők elbarikádozták magukat.

Ötven sérültet Kelet-Jeruzsálem kórházaiba szállítottak, másokat a mecseteknél létrehozott ideiglenes ellátóhelyeken ápolnak. Mamun Abbaszi, a Vörös Félhold szóvivője szerint az izraeli rendőrséggel folytatott összecsapásokban számos palesztin súlyosan megsebesült, és a rendőrség megakadályozza az egészségügyi személyzet bejutását a Templom-hegyre, arab nevén a Haram al-Sarif teraszra.

Több tízezer muzulmán hívő barikádozta el magát vasárnap éjjel Jeruzsálem óvárosában, az Al-Aksza mecsetnél, akik köveket gyűjtve készültek szembeszállni az izraeli biztonságiakkal. Az izraeli rohamrendőrök hétfő reggel behatoltak a Templom-hegyre, arab nevén a Haram al-Sarif teraszra, és tömegoszlató fegyverek, füstbombák és könnygáz, valamint gumilövedékek bevetésével vették fel a harcot a mecsetekbe szorult arab hívőkkel. A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint mintegy nyolcezren vannak hétfő reggel az Al-Akszában és a mellette található mecseteknél. A rendőrség óvintézkedésként megtiltotta zsidók számára a látogatást a Templom-hegyen. Több tucat izraeli jobboldali nacionalista a kapuknál követelte beengedését. Köztük volt Itamár Ben-Gvir is, a Zsidó Erő (Ocma Jehudit) nevű, szélsőségesen nacionalista és arabellenes, a hírhedt Meir Kahane rabbi tanításait követő párt elnöke, aki a Vallásos Cionisták nevű pártszövetség egyik vezetőjeként a március 23-i választásokon bejutott az izraeli parlamentbe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Oded Balilty

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?