összecsapások
Csata Melillában – Közel kétezer migráns ostromolta meg a spanyol várost
Szó szerinti csata bontakozott ki Melillában, ahol több mint kétezer illegális bevándorló megrohamozta az észak-afrikai város határait. Az összecsapásban tizennyolc migráns és a spanyol hatóságok negyvenkilenc embere megsérült.Ismét heves összecsapások törtek ki a két részre szakadt Líbiában
Összecsapások törtek ki keddre virradóra a líbiai fővárosban, miután a tobruki, párhuzamos törvényhozás által februárban miniszterelnökké választott Fathi Basaga és több minisztere bejelentette érkezését oda. A harcok hatására Basaga távozott Tripoliból.Több százan megsérültek a jeruzsálemi összecsapások során
Több százan megsebesültek Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetnél zajló összecsapásokban – jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja hétfőn. A Vörös Félhold arab mentőszolgálat több száz sebesültet jelentett az ostrom alatt álló mecsetben, ahol a muzulmán hívők elbarikádozták magukat.Afganisztáni és pakisztáni migránsok csaptak össze Boszniában
Afganisztáni és pakisztáni illegális bevándorlók csaptak össze az északnyugat-boszniai Bihácson szerda késő este, két migráns meghalt, tizennyolc pedig megsebesült – erősítette meg a helyi rendőrség csütörtökön.Tüntetésen követelték Libanonban a bejrúti robbanás felelőseinek elszámoltatását
Libanonban tüntetők százai csaptak össze a hadsereggel az elnöki palotánál egy kormányellenes megmozduláson szombaton.Méretes vereségbe szaladt bele a Boko Haram terrorszervezet
Katonákra támadt Nigéria északkeleti részén a Boko Haram dzsihadista terrorszervezet, ám rajtavesztett, mert 17 harcosa meghalt a tűzharcban – adta hírül szerdán a nigériai hadsereg szóvivője.Ismét összecsaptak a kormányellenes tüntetők és a rendőrök Hongkongban
Ismét összecsapások voltak Hongkongban kedden a kormányellenes tüntetők és a rendőrök között; feketébe öltözött demonstrálók kirakatüvegeket törtek be, a rendőrök könnygázt vetettek be és több garázdát előállítottak. A tiltakozók szélesebb demokratikus jogokat követelnek annak ellenére, hogy az ellenzéki jelöltek elsöprő győzelmet arattak a decemberi önkormányzati választásokon.Eldurvult a kormányellenes tüntetés Hongkongban: 65 tüntetőt őrizetbe vettek, a legfiatalabb 12 éves
Összesen 65 tüntetőt vettek őrizetbe a hongkongi hatóságok az erőszakba fordult hétvégi kormányellenes demonstrációk feloszlatása során; a legfiatalabb rendbontó 12 éves – közölte hétfőn a helyi rendőrség.Négy ukrán katonát agyonlőttek a Donyec-medencében
Négy ukrán katona meghalt kedden, amikor az ellenséges erők tüzet nyitottak rájuk a Donyec-medencei fegyveres konfliktus övezetében – jelentette a kijevi védelmi minisztérium sajtóosztálya. A közlemény alapján – az ukrán megfogalmazás szerint orosz megszálló erők – kétszer nyitottak tüzet az ukrán hadsereg állásaira. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a történtekre reagálva felszólította a Donyec-medencei békefolyamatban részt vevő úgynevezett normandiai országok vezetőit, Angela Merkel német kancellárt, Emmanuel Macron francia és Vlagyimir Putyin orosz államfőt, hogy mihamarabb üljenek össze vele együtt, és indítsák újra a tárgyalásokat.Ajánljuk még