Pesti Srácok

Újabb összecsapás a palesztinok és az izraeli hadsereg között, újabb palesztin halott

null

Egy palesztin férfi meghalt, és legalább nyolcan megsérültek hétfő este az izraeli hadsereggel történt összecsapásban Ciszjordániában – jelentette a Haarec című újság hírportálja kedden.

A palesztin Vörös Félhold mentőszolgálat közlése szerint több ember éles tűzben sebesült meg, egyikük súlyos sérüléseket szenvedett, miután mellkason lőtték, és később meghalt. A palesztin egészségügyi minisztérium jelentése szerint a halálos lövés a Beit Ummar faluban élő Mofid Muhammad Akhalilt érte. Hétfőről keddre virradó éjjelen két, tartalékos katonákat szállító izraeli katonai dzsip meghibásodott egy gyakorlat során. Zavargások törtek ki, miközben a katonák arra vártak, hogy evakuálják őket és járműveiket. Az incidens Ciszjordánia déli részén, a Hebrontól mintegy 11 kilométerre lévő Beit Ummar faluban történt. A helyi lakosok kövekkel dobálták a katonákat, akik válaszul tömegoszlató fegyvereket vetettek be, és tüzet nyitottak a tüntetőkre. Az izraeli hadsereg közleménye szerint a zavargásokban tucatnyi tüntető köveket és házilagos robbanószerkezeteket dobált, és még lőttek is az oszlatást végző katonai erőkre. A járműveket és a katonákat sikeresen evakuálták a helyszínről.

Izraelben március óta újabb erőszakhullám indult, amelyre főként Ciszjordánia északi részén folytatott terrorellenes offenzívával válaszolt a kormány. A razziák célja, hogy megakadályozzák az újabb palesztin támadásokat, amelyekben az év eleje óta 26 ember vesztette életét Izraelben és Ciszjordániában. A szinte minden éjjel zajló terrorellenes razziák során több mint 2000 palesztint tartóztattak le, és több mint 138 palesztin halt meg, közülük sokan – de nem mindegyikük – támadások vagy biztonsági erőkkel való összecsapások során. Izrael az 1967-es, "hatnapos" közel-keleti háborúban foglalta el Jordániától Ciszjordániát, valamint Kelet-Jeruzsálemet, és Egyiptomtól a Gázai övezetet. A palesztinok ezeken a területeken remélik független államukat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Mahmúd Illean

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.