Pesti Srácok

Újra lehet pályázni az Erasmus+ programban

Újra lehet pályázni az Erasmus+ programban

Újra lehet pályázni az Erasmus+ programban, melyben idén rekord összegű források állnak a magyarok rendelkezésére – közölte szombaton az ösztöndíjprogram lebonyolításával megbízott Tempus Közalapítvány.

Mint írták, az Európai Unió 2021-2027 közötti költségvetési ciklusának elindulásával az Erasmus+ program is új szakaszba lépett. A program megvalósítására uniós szinten több mint 28 milliárd eurós forrást biztosítanak. A magyar pályázók számára várhatóan mintegy 52 millió euró (18 milliárd forint) pályázati keret lesz elérhető 2021-ben. Magyarország eddig is eredményesen vett részt az Erasmus+ programban, mostantól pedig még többen kapcsolódhatnak be nemzetközi együttműködési és mobilitási projektekbe. A közlemény idézi Schanda Tamást, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkárát, aki fontosnak mondta, hogy a magyar fiatalok sikeresek legyenek, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megfelelő képzésben részesüljenek. Mint mondta, ezért erősítik meg a felsőoktatást.

– közölte. Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a kormány elkötelezett amellett, hogy az egyetemi polgárság valóban hasznos szakmai és tudományos kapcsolatokat építhessen külföldi társintézményekkel. Most tovább bővülnek a magyar fiatalok lehetőségei, ugyanis összesen 70 százalékkal nő a kezdődő uniós költségvetési ciklusban az Erasmus+ program költségvetése. Emlékeztetett arra, hogy az előző hétéves időszakban mintegy 235 ezer magyar résztvevője volt a programnak, és összesen 100 milliárd forint állt rendelkezésre a mobilitási és partnerségi pályázatokra. Az Erasmus+ program elsősorban a felsőoktatásban tanulókat és oktatókat érinti, de köznevelési, szakképzési és felnőttoktatási intézmények, illetve ifjúsági szervezetek számára is nyújt lehetőségeket. A közleményben idézték Czibere Károlyt, a Tempus Közalapítvány kuratóriumának elnökét, aki szerint a koronavírus-járvány rányomta a bélyegét a nemzetközi együttműködések megvalósítására is, ugyanakkor az Erasmus+ bebizonyította, hogy rugalmasan tud reagálni a kihívásokra.

PestiSracok facebook image

Az új program egyik prioritása a digitális megoldások támogatása, a jövőben például nagyobb teret kapnak a virtuális együttműködések és mobilitások. Emellett számos további újdonságot vezettek be az új programszakaszban, amelyek a hozzáférhetőséget és a minél szélesebb körű bekapcsolódást segítik, az új Erasmus+ alapvető célkitűzései és értékei azonban nem változnak.

– mondta Czibere Károly. Varga-Bajusz Veronika, az alapítvány főigazgatója arra emlékeztetett, hogy a Tempus Közalapítvány 25 éve támogatja az oktatás és képzés különböző területein működő intézmények és szervezetek nemzetközi együttműködési programokban való részvételét, és az új programszakasz előkészítésében is aktív szerepet vállalt. Az oktatás és képzés minden szereplője – diákok, hallgatók, pedagógusok, oktatók, szakértők – megtalálhatja a saját kapacitásainak, szakértelmének, tapasztalatának megfelelő lehetőségeket az új programban, a Tempus Közalapítványnál pedig minden segítséget megadunk az érdeklődőknek a sikeres pályázáshoz - áll a főigazgatót idéző közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Erasmus

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.