Pesti Srácok

Valósággal menekülnek a demokrata államokból az amerikaiak

Valósággal menekülnek a demokrata államokból az amerikaiak

Folyamatos az elvándorlás a demokrata vezetésű tagállamokból a republikánus tagállamokba az Egyesült Államokban, és ez a folyamat már a koronavírus-járvány előtt is megfigyelhető volt – írja elemzésében a The American Spectator című amerikai konzervatív online magazin.

A cikk ismerteti az amerikai népszámlálási hivatal (USCB) adatait, amelyek szerint 2010 és 2019 között Kalifornia, New York, New Jersey, Michigan és Illinois államok együttesen négymillió lakost veszítettek. Eközben Florida, Texas, Tennessee, Ohio és Arizona volt az az öt, republikánus politikusok által vezetett tagállam, ahová a legtöbben költöztek. Az említett tagállamok közül Floridában, Texasban és Tennessee-ben nem kell jövedelemadót fizetni. Mint írják: a világjárvány a katasztrofális demokrata párti politikával ötvözve csupán felgyorsította a tömeges elvándorlást az úgynevezett kék (demokrata párti kormányzók vezette) államokból. Az iskolák, éttermek, vállalkozások drákói szigorúságú bezárása, az erőszakos bűncselekmények számának kiugró növekedése, a magas adók és a munkahelyek számának csökkenése is hozzájárult ahhoz, hogy "ezekben az államokban egyre kevésbé kívánatos élni, vagy gyermeket nevelni" – áll a cikkben.

A The American Spectator összeállítása elsőként Kalifornia államot hozza fel példaként, amely tengerpartjainak és napfényes időjárásának köszönhetően korábban az amerikaiak számára vonzó lakóhely volt. De – mint a lap írja – Gavin Newsom demokrata kormányzó "totalitárius vezetésének és a pandémiára adott rossz válaszainak köszönhetően" mostanra mindez megváltozott. 2020-ban 135 600-zal több ember hagyta el Kalifornia államot, mint amennyi oda költözött. Ez a valaha volt harmadik legnagyobb népességvesztés a nyugati államban, és 1900 óta ez mindössze a 12. alkalom, hogy csökkent Kalifornia népessége. A cikk szerint tavaly Newsom kormányzó mindent megtett azért, hogy "a kaliforniai lakosok életét megkeserítse". A kormányzó áprilisig nem is szorgalmazta az iskolák újranyitását, Kalifornia több mint 420 nyilvános tengerparti strandját és 280 állami parkját, valamint Disneylandet is bezáratta. A lap elemzése megállapítja: Gavin Newsom intézkedései körülbelül 72 milliárd dolláros bevételkiesést okoztak az állam számára. Az elvándorlás indokaként említi a The American Spectator azt is, hogy továbbra is országosan Kaliforniában a legmagasabb a jövedelemadó mértéke: 13,3 százalék.

Az összeállítás kiemeli New York államot is, ahonnan 2020. január 1. és 2020. december 7. között 3,57 millió ember költözött el. Ennek következtében csaknem 34 milliárd dollár adóbevételtől esett el a tagállam. Andrew Cuomo demokrata párti kormányzó tavaly márciusban bezáratta a Broadway színházait, és csak idén februárban engedélyezte a beltéri étkezést az éttermekben, akkor is jelentősen csökkentett kapacitással. Ezek az intézkedések 60 milliárd dollár veszteséget eredményeztek New York államban 2020-ban. A keleti parti tagállamban drámai módon nőtt a bűnözés – emlékeztet a konzervatív lap, amely idézi a New York-i rendőrség jelentéseit, amelyek szerint a városban elkövetett gyilkosságok száma 2020-ban 462-re emelkedett, ami 45 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest. New York-ban 2020-ban 1531 lövöldözést is rögzítettek, amely 97 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest. Miközben drasztikusan nő a bűnesetek száma a városban, Bill de Blasio demokrata párti polgármester tavaly – miközben segített felfesteni a Black Lives Matter (Fekete Életek Számítanak) feliratot a manhattani Trump-torony elé az úttestre – kijelentette: egymilliárd dollárral csökkentené a New York-i rendőrség költségvetését.

PestiSracok facebook image

A cikk a piros (vagyis főleg republikánus szavazók által lakott) tagállamok közül példaként hozza fel Floridát, Texast, Tennessee-t, Ohiót és Arizonát, ahol az elmúlt időszakban a népesség jelentős arányú növekedését tapasztalták. Ez a folyamat – mint írják – átrajzolhatja a politikai erőviszonyokat is, ugyanis a lakosságszámmal arányban az adott állam kongresszusi képviselőinek száma is változik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/John Locher

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.