elvándorlás
Márki-Zay ismét belegázolt a magyarok lelkébe: a trianoni tragédiához hasonlított egy statisztikai adatot, amiről csak ő tud
Az ellenzék közös miniszterelenök-jelöltjének ismét sikerült megsértenie a nemzeti érzelmű embereket. Márki-Zay Péter ezúttal a magyarság szívén ejtett sebet: Trianon kitörölhetetlenül fájó emlékét hasonlította ahhoz, hogy szerinte minden hatodik gyerek külföldön születik. Itt halkan emlékeztetnénk említett Márki-Zay Pétert arra, hogy az erkölcsös és felelős magyar embernek kötelessége, hogy a trianoni békediktátum magyar áldozataira is méltón emlékezzen, máig élő sebeit ápolja és gyógyírt keressen rá. Ő azonban ezt láthatóan nem érzékeli, vagy ha mégis, jól titkolja. A bejegyzésben egyébként arra is kitért, hogy ha Orbán megy, a fiatalok is mennek. Ez utóbbi állításával még egyet is tudnánk érteni, hiszen egy ellenzéki kormányzás alatti élet nem éppen kecsegtető jövőt ígérne számukra, így újabb elvándorlási hullámra készülhetnénk fel, csakúgy, mint Gyurcsányék idejében.Az elvándorlás ellen emelt szót ó- és újévi üzenetében Tőkés László
Jelenleg Szíria után Romániában a legnagyobb az elvándorlók száma, a hazájukat elhagyók jelentős aránya magyar. Tőkés László a ó- és újévi üzenetében fájdalmát fejezte ki ennek kapcsán, külön kitérve arra, hogy a közelgő népszámlálás alkalmával ez negatívan hat majd az erdélyi magyarság kilátásaira.Kövér László: növelni kell a szülőföld megtartó erejét
Növelni kell a szülőföld megtartó erejét, mert az elmúlt harminc évben 25 millió munkavállaló távozott Nyugat-Európába Kelet- és Közép-Európából, és ez az elvándorlás legalább ezermilliárd eurójába került az érintett országoknak – erről is beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton, Salgótarjánban.Csaknem százötvenezerrel csökkent Románia lakossága tavaly
Egy év alatt hozzávetőlegesen egy Marosvásárhely méretű településsel fogyott a népesség. A román országos statisztikai intézet közleménye szerint tavaly 142 600 fővel csökkent Románia lakossága.Valósággal menekülnek a demokrata államokból az amerikaiak
Folyamatos az elvándorlás a demokrata vezetésű tagállamokból a republikánus tagállamokba az Egyesült Államokban, és ez a folyamat már a koronavírus-járvány előtt is megfigyelhető volt – írja elemzésében a The American Spectator című amerikai konzervatív online magazin.Potápi: a magyar program nélkül tömeges elvándorlás kezdődhetett volna Kárpátalján
Miközben Kárpátalja történelmünk szempontjából az egyik legfontosabb elcsatolt terület, ott boldogul legnehezebben a kisebbségi létbe szorult magyarság, olyannyira, hogy ha a 2014-es ukrán gazdasági válságra válaszul nem indul el egy támogatási rendszer Magyarországról, az tömeges elvándorláshoz is vezethetett volna – tudta meg portálunk Potápi Árpád Jánostól, a hetedik éve, idén május 18-ától induló pályázati program kapcsán. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint kézzel fogható a programcsomag helyben maradást segítő hatása, ugyanakkor megjegyezte: a külhoni magyarok támogatása miatt folyamatosan támadások érik a kormányt baloldali, liberális irányból, és azon sem lepődne meg, ha az emberi irigységet felkorbácsoló hangok hamarosan a határon túliak oltási lehetőségét is kritizálni kezdenék.Klímaváltozás, elvándorlás, fegyveres konfliktusok – Mit és hogyan tehet a Földért a Hungary Helps program?
A környezet elszennyeződése és a klímaváltozás nemcsak betegségekhez, járványokhoz járul hozzá, hanem a fegyveres konfliktusok, gazdasági válságok és vallási üldöztetések mellett az Európára nehezedő migrációs hullám egyik legfontosabb oka is – fogalmazott portálunk megkeresésére Azbej Tristan, akit a Föld napja alkalmával kérdeztünk a környezeti hatások és az elvándorlás kapcsolatáról, és a Hungary Helps humanitárius segélyprogram lehetőségeiről. Az államtitkár kiemelte: "a teremtett világ védelmét célzó projektjeink a Föld, a közös otthonunk védelme és a szülőföldön maradás biztosítása melletti elkötelezettséget fejezik ki".Újabb liberális mantra dőlt meg: több volt tavaly a hazatérő, mint a kivándorló
A járvány hatására több tízezer magyar állampolgár költözött haza az elmúlt hetekben, ugyanakkor az elvándorlás mérséklődése már az elmúlt években megkezdődött. Tavaly – hasonlóan a 2018-as trendfordulóhoz – többen tértek haza, mint amennyien külföldre költöztek, írja a Magyar Nemzet.Gyurcsány szerint nincs, Gyurcsányné szerint van elvándorlás - Ütős sorozatot indít a Hír TV (videóval!)
Új sorozatot indít a Hír TV Múlt idő címmel, amelyben az ellenzéki politikusok korábbi és mai megszólalásait veti össze a jobboldali televízió. Az első ütős összeállításban a Gyurcsány család - Gyurcsány Ferenc és Gyurcsányné, azaz Dobrev Klára - beszél az elvándorlásról. Az összevetés pedig döbbenetes és rendkívül szórakoztató, Gyurcsány ugyanis 2005-ben még arról beszélt, hogy a magyar fiatalok nem mozdulnak, nem költöznek, nem mennek külföldre, ez egyfajta magyar sajátosság - miközben minapi beszédében Gyurcsányné már a kivándorlás miatt hullajtott krokodilkönnyeket. Kapaszkodjanak, és nézzék meg a fenti videót!Ajánljuk még