Pesti Srácok

Az elvándorlás ellen emelt szót ó- és újévi üzenetében Tőkés László

null

Jelenleg Szíria után Romániában a legnagyobb az elvándorlók száma, a hazájukat elhagyók jelentős aránya magyar. Tőkés László a ó- és újévi üzenetében fájdalmát fejezte ki ennek kapcsán, külön kitérve arra, hogy a közelgő népszámlálás alkalmával ez negatívan hat majd az erdélyi magyarság kilátásaira.

Amint a lelkész-politikus emlékeztetett rá: idén Romániában népszámlálást tartanak és várhatóan Erdély magyarsága is "híjával találtatik". A volt püspök az ország vezetőinek rótta fel, hogy Románia népe immár évtizedek óta a "lábával szavaz és hanyatt-homlok hagyja oda hazáját". Megemlítette: jelenleg 3,6-4 millió romániai vendégmunkás dolgozik idegen országban. A migránsokat kibocsátó államok sorában Szíria után Románia következik és az elvándorlók jelentős hányada magyar.

– tette fel a kérdést Tőkés László. Úgy vélte: az a kérdés merül fel, hogy európai migránsok vagy erdélyi magyarok legyünk? Megemlítette, hogy a romániai rendszerváltozás óta eltelt három évtizedben Marosvásárhely magyar népességének aránya ötven százalék alá esett, Szatmárnémetié negyven százalék, Nagyváradé harminc százalék, Kolozsváré pedig húsz százalék alá. Szerinte az sem vigasztaló, hogy a román polgártársak fogyatkozása is drámai.

PestiSracok facebook image

– áll Tőkés László üzenetében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még