Pesti Srácok

Márki-Zay ismét belegázolt a magyarok lelkébe: a trianoni tragédiához hasonlított egy statisztikai adatot, amiről csak ő tud

Márki-Zay ismét belegázolt a magyarok lelkébe: a trianoni tragédiához hasonlított egy statisztikai adatot, amiről csak ő tud

Az ellenzék közös miniszterelenök-jelöltjének ismét sikerült megsértenie a nemzeti érzelmű embereket. Márki-Zay Péter ezúttal a magyarság szívén ejtett sebet: Trianon kitörölhetetlenül fájó emlékét hasonlította ahhoz, hogy szerinte minden hatodik gyerek külföldön születik. Itt halkan emlékeztetnénk említett Márki-Zay Pétert arra, hogy az erkölcsös és felelős magyar embernek kötelessége, hogy a trianoni békediktátum magyar áldozataira is méltón emlékezzen, máig élő sebeit ápolja és gyógyírt keressen rá. Ő azonban ezt láthatóan nem érzékeli, vagy ha mégis, jól titkolja. A bejegyzésben egyébként arra is kitért, hogy ha Orbán megy, a fiatalok is mennek. Ez utóbbi állításával még egyet is tudnánk érteni, hiszen egy ellenzéki kormányzás alatti élet nem éppen kecsegtető jövőt ígérne számukra, így újabb elvándorlási hullámra készülhetnénk fel, csakúgy, mint Gyurcsányék idejében.

Márki-Zay Péter a baloldal egyik kedvenc lózungját akarta elővenni legújabb fizetett hírdetésében, miszerint a gonosz kormány személyesen és egyesével üldözi el a magyar fiatalokat. A baloldal PR-szakemberei azonban nem állnak a szakma csúcsán (vagy csak nekik is elegük van a kapitányból), ugyanis a bejegyzésben benne maradt egy fontos mondat:

A kapitány megfejtette a kormány családpolitikáját
PestiSracok facebook image

Ezzel a mondattal még egyet is tudunk érteni, hiszen ha a jelenlegi kormány nem marad hatalmon, nyilván nem maradnának ebben az országban. Ott, ahol a baloldali kormányzat idején gyakorlatilag kamikaze akciónak vették, ha valaki gyermeket vállalt, ahol a családtámogatási rendszert szinte teljesen megszüntették és ahol megalázóan kevés bérért dolgoztak az emberek – feltéve, ha volt munkájuk... És ahol az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: "ha nem tetszik, el lehet menni ebből a k*rva országból".

De a bejegyzésben mégsem ez a leginkább vérlázító, hanem az, hogy a magyarság szívén ejtett sebet: Trianon kitörölhetetlenül fájó emlékét képes volt ahhoz hasonlítani, hogy szerinte minden hatodik gyerek külföldön születik. Itt halkan emlékeztetnénk említett Márki-Zay Pétert arra, hogy az erkölcsös és felelős magyar embernek kötelessége, hogy a trianoni békediktátum magyar áldozataira is méltón emlékezzen, máig élő sebeit ápolja és gyógyírt keressen rá. A nácizmus, a marxizmus és a trianoni békediktátum bűneit, illetve ezek máig ható következményeit azonos mércével kell mérnünk. Mert maró fájdalma mindegyiknek velünk él. Mert nincs különbség áldozat és áldozat között. Hogy is lehetne?

írta Nagy Ervin filozófus a PestiSrácok.hu hasábjain korábban.

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum kitörölhetetlen, máig feldolgozatlan nyomot hagyott Közép-Európa nemzeteinek tudatában, generációk óta a régió történelmének és politikai eseményeinek közvetlen vagy közvetett befolyásolója. Közép-Európa államai és nemzetei a döntés rájuk vonatkozó következményeinek megfelelően eltérő módon viszonyulnak a szerződéshez. Egyes nemzetek önazonosságuk megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előremutató eseménynek tekintik, ám a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája. A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására. Mindehhez méltatlan, hogy egy politikai entitás – egy ellenzéki jelölt – ehhez a tragédiához hasonlítson egy általa közölt adatot arról, hogy "minden hatodik gyerek külföldön születik".

Forrás: PestiSrácok.hu, Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.