Pesti Srácok

Varga Judit: Alapelvünk a nemzetek kulturális, jogi és történelmi hagyományainak tiszteletben tartása

Varga Judit: Alapelvünk a nemzetek kulturális, jogi és történelmi hagyományainak tiszteletben tartása

A magyar ET-elnökség prioritásai közé tartozik a kisebbségi jogok védelme, az emberi jogokkal, a demokráciával és a jogállamisággal kapcsolatos párbeszéd fenntartása. Alapelvünk a nemzetek kulturális, jogi és történelmi hagyományainak tiszteletben tartása, valamint az eljövendő nemzedékek érdekeinek képviselete – hangsúlyozta Varga Judit a közösségi oldalán.

Varga Judit posztjában kiemelte, hogy a mai napon hivatalosan is átvette Magyarország az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának soros elnökségét.

– mutatott rá az igazságügyi miniszter, aki szerint negyvenhét tagállam álláspontját összehangolni, az országok képviselőivel folyamatosan egyeztetni többoldalú konferenciák és tanácskozások során nem kis feladat.

PestiSracok facebook image

– részletezte a miniszter.

– zárta sorait Varga Judit.

Forrás: Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.