Pesti Srácok

Von der Leyen: az EU kész megvitatni a szellemitermék-védelem ideiglenes felfüggesztését a vakcinák esetében

Von der Leyen: az EU kész megvitatni a szellemitermék-védelem ideiglenes felfüggesztését a vakcinák esetében

Az Európai Unió kész megvitatni az Egyesült Államok által támogatott javaslatot a koronavírus elleni vakcinák szellemi tulajdonjogainak ideiglenes felfüggesztéséről – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a firenzei European University Institute európai szemináriumán videokapcsolaton keresztül elmondott beszédében, csütörtökön.

Ursula von der Leyen hangsúlyozta: az EU készen áll arra, hogy minden olyan javaslatot megvitasson, amely hatékony és gyakorlati módon járul hozzá a koronavírus okozta válság kezeléséhez. Kiemelte, hogy meg kell osztani a koronavírus elleni oltóanyagok gyártástechnológiáit a járvány leküzdésének felgyorsításáért.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta.

– közölte. Az uniós bizottság elnöke kijelentette: az európai oltási kampány sikeres.

– tette hozzá.

– fogalmazott Von der Leyen.

Miközben folynak a tárgyalások a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) a vakcinákhoz kötődő szellemitulajdon-védelem ideiglenes felfüggesztésének lehetőségéről annak érdekében, hogy még több gyógyszergyár állíthassa elő a kifejlesztett oltóanyagokat a világon, az amerikai kormány szerdán közölte: csatlakozik ahhoz a felhíváshoz, amelynek célja, hogy közkinccsé tegyék a világon a vírus elleni vakcinák gyártástechnológiáját. A szellemitermék-védelem ideiglenes felfüggesztésének ötletét a koronavírus elleni vakcinák esetében először a Dél-afrikai Köztársaság és India vetette fel még októberben, és azóta több mint száz ország csatlakozott hozzá, köztük több nyugati állam is. A javaslat ellenzői szerint, akik főleg a gyógyszeriparból kerülnek ki, a koronavírus elleni vakcina gyártása összetett folyamat, a szellemi tulajdon védelmének felfüggesztésével nem lehet gyorsítani a gyártást, ráadásul a jogvédelem felfüggesztése árt a jövőbeni innovációnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.