Pesti Srácok

A járvány utáni életünkről és a migrációról szól a nemzeti konzultáció

A járvány utáni életünkről és a migrációról szól a nemzeti konzultáció

A járvány utáni életünkről és a migráció kérdéséről szól a most induló nemzeti konzultáció – mondta a Magyarország kormányzati kommunikációjáért felelős államtitkár szombati, a kormány Facebook-oldalára feltöltött videoüzenetében.

Kovács Zoltán közölte: a kérdések többsége a gazdaság megerősítéséről, illetve a védekezéshez szükséges intézkedésekről szól, de nem mehetnek el a migráció kérdése mellett sem. A járványok és a népvándorlások korát éljük, ezért Magyarország megerősítéséhez ezekben a kérdésekben várnak iránymutatást a szükséges intézkedésekhez – emelte ki.

Az államtitkár szerint a fokozódó migrációs nyomást bizonyítja, hogy az idén már eddig 38 ezer migráns tartóztattak fel a hatóságok a magyar határokon, miközben az elmúlt évben csak 10 ezret. Hozzáfűzte: ugyanakkor Brüsszelben továbbra is napirenden tartják a migránsok szétosztásának kérdését, mintha az elmúlt évekből mit sem tanultak volna. Foglalkoznunk kell azzal is – folytatta –, hogy a migránsok megjelenése az európai határokon nagyon komoly közegészségügyi, járványügyi kockázatot is rejt. Hiszen ezek az emberek anélkül próbálják elérni céljaikat az Európai Unióban, hogy bármilyen egészségügyi ellenőrzésen átestek volna, és ismeretlen vírusvariánsokat hozhatnak a kontinensre.

A konzultációban választ várnak arra, hogy a Soros-féle szervezetek nyomásának engedve meg kell-e változtatnia Magyarországnak az ismert álláspontját, amely szerint nem szabad illegális migránsokat beengedni Európába, hanem fel kell őket tartóztatni, és lehetőség szerint a saját hazájukban kell megoldani a problémáikat – közölte. Szintén kérdést tesznek fel azzal kapcsolatban: vajon engedni kell-e a migránsok kötelező szétosztását célzó brüsszeli terveknek. Ezek ugyanis nemhogy nem kerültek le a napirendről, hanem javaslatként az éppen zajló uniós csúcson is előkerültek – figyelmeztetett. Foglalkozni kell azzal is, hogy a járvány utáni időkben egyáltalán szükség van-e migrációra. A magyar kormány javaslata az, hogy a következő két évben egyáltalán ne fogadjon Európa a világ különböző részéről érkező migránsokat – emlékeztetett.

PestiSracok facebook image

– kérte videoüzenetében Kovács Zoltán.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.