Pesti Srácok

A Kína által kis országok csoportjának titulált G7 versenyezne az ázsiai országgal

null

A G7-csoport, azaz a hét vezető ipari hatalom csoportjának vezetői egyetértettek abban, hogy Kínát muszáj ellensúlyozni és versenyezni vele a demokrácia védelmétől a technológiai versenyig terjedő számos kihívást illetően – jelentette ki vasárnap Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, aki szerint hatalmas gond van Kínának a G7 -re vonatkozó nézőpontjával, miszerint elmúltak már azok az idők, amikor kis országcsoport döntött a világ sorsáról.

Sullivan az Air Force One, azaz az amerikai elnöki különgép fedélzetén Brüsszel felé tartva úgy fogalmazott:

Ez, Sullivan szerint, tükrözi

PestiSracok facebook image

A politikus úgy vélekedett:

Hozzáfűzte:

A hét vezető ipari hatalom kormányfői vasárnap ígéretet tettek arra, hogy kezelik Kína növekvő befolyását. Közleményükben külön felhívták a figyelmet a hszincsiangi muzulmán ujgur kisebbség elleni jogsértésekre, illetve szabadságot és autonómiát követeltek Hongkong számára.

Kína szerint kis országok csoportja a G7

– így kommentálta az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó azt a korábbi kínai reakciót, amelyben az ázsiai ország a G7 csúcstalálkozóval kapcsolatban megjegyezte:

Tanácskozásukon a G7 vezetői azt is felvetették, hogy infrastruktúra-fejlesztési terveket ajánlanak a fejlődő országoknak, mintegy ellensúlyozva ezzel a kínai Egy Övezet Egy Út (más néven: Új Selyemút) kezdeményezést és nyomában Peking növekvő befolyását. A G7-ek tervei között szerepel például vasútépítés az afrikai kontinensen, vagy szélerőművek telepítése egyes ázsiai országokban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Bloomberg/Pool/Hollie Adams

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.