Pesti Srácok

A Soros-birodalom áll Mark Rutte magyarellenes támadásai mögött

A Soros-birodalom áll Mark Rutte magyarellenes támadásai mögött

Több hete globális támadástól zeng a nemzetközi sajtó, ugyanis összehangoltan ostromolják Magyarországot a gyermekek védelmében hozott pedofilellenes törvénycsomag miatt. Mark Rutte holland miniszterelnök példátlan és felháborító kijelentést tett, amikor azt mondta, hogy Magyarországot térdre kell kényszeríteni. A háttérben valószínűleg a Soros-birodalom és a hozzá kapcsolódó álcivil szervezetek mozgatják a szálakat – írja az Origó.

Az Országgyűlés június 15-én fogadta el a pedofilellenes jogszabálycsomagot. Az új törvény alapján létrejön egy név szerinti kereshető pedofil-nyilvántartás, bizonyos munkahelyekről kitiltják őket, szigorúbban büntetik a pedofil bűncselekményeket, nem lehet enyhe büntetéssel és minősített esetekben feltételes szabadságra bocsátással megúszni, illetve a legsúlyosabb pedofil bűncselekmények nem évülnek el, és kitolódik az elévülés kezdete is. Amint kijött ez a törvénycsomag, azonnal rárepült a teljes európai genderlobbi, és folyamatosan provokálják Magyarországot a lehető legtöbb módon és felületen. Ilyen provokáció például a magyar és a német válogatott mérkőzését megelőzően szivárványszínűre akarták kivilágítani az Allianz Arenát – szerencsére ez nem valósult meg –, a szurkolóknak szivárványos zászlókat osztogattak, kifütyülték a magyar himnuszt, és közben szivárványos zászlóval szaladt be a pályára egy aktivista, a rendőrök pedig minden lehetséges módon próbálták hergelni és kellemetlen helyzetbe hozni a meccsre érkező magyar szurkolókat, a konzulokat pedig nem engedték a stadion közelébe. A támadások a pedofiltörvény előtt kezdődtek, amikor kiderült, hogy a magyar válogatott nem fog térdelni az Eb-meccseken a kezdőrúgás előtt, ahogyan számos más kelet-közép-európai ország csapata sem tette. Az indok logikus, mégis van akinek gondot okoz: egyrészt egy sporteseménybe nem szabad politikát keverni, másrészt Magyarország sosem tartott rabszolgákat, és gyarmatosító hatalom sem volt, így a megmozdulás értelmezhetetlen számunkra.

Mark Rutte nemrég azt nyilatkozta, hogy térdre kell kényszeríteni Magyarországot. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán reagált Rutte szavaira, és hangsúlyozta, hogy a magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le. A holland miniszterelnök azonban csak egy báb a Soros-hálózatban, nem saját felindulásból mondta ezeket. A Soros György által finanszírozott álcivil szervezetek az elmúlt hetekben már aktívan kivették a részüket a Magyarország elleni lejárató kampányból, amelyben a hazai baloldal is készségesen segít. Soros álcivil szervezetei homofóbtörvénynek kezdték hazudni a gyermekvédelmi törvényt, annak ellenére, hogy az a legkisebb mértékben sem irányul a homoszexuális emberek ellen, és nem is vonatkozik a 18 év felettiekre – írja az Origó. Mint portálunk korábban cikkezett róla, Mark Rutteról érdemes tudni, hogy ő ugyanaz az ember, aki most a pedofilellenes törvénnyel szemben hergel, és aki korábban a pedofíliát és a zoofíliát akarta legalizálni, vagyis szerinte elfogadható a gyermekekkel és állatokkal létesített szexuális viszony. Mark Ruttét szoros kapcsolat fűzi a Soros-birodalomhoz. Az elmúlt években többször is közösen szerepelt Soros György fiával. Alex Sorosnak a pedofilellenes és gyermekvédelmi törvény elleni támadások és az LMBTQ-propaganda ugyanúgy személyes ügyet jelentenek, mint Soros Györgynek a bevándorláspárti akciók.

A Magyarország ellen zajló lejárató kampányt nem a holland miniszterelnök kezdte. A támadások vezére Gerald Knaus, Soros egyik legbizalmasabb és legrégebbi embere. Knaus akkor aktivizálta magát ismét, amikor Twitter-bejegyzésben kelt ki az UEFA ellen, mivel az megtiltotta, hogy a müncheni aréna politikai okokból szivárványszínű kivilágítást kapjon a német–magyar focimeccs idején. Az Amnesty International szintén az egyik szervezője lett a magyarok elleni támadásoknak. Június 18-án például a magyar–szlovák határon helyezett ki olyan táblákat, amelyen áthúzták az „LMBTQI Szabadság Zónája” háromnyelvű (magyar, angol, orosz) feliratot (mindezt úgy, hogy Szlovákiában – Magyarországgal ellentétben – nem ismerik el az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát). Egy másik Soros-szervezet is előtérbe került az elmúlt időszakban. A Civil Liberties Union for Europe honlapján, a képzés rovatban Israel Butler és Valentin Toth jelentetett meg cikket. Ebben arra adtak utasítást az aktivistáknak és újságíróknak, hogy milyen kifejezéseket használjanak a törvénnyel kapcsolatban. Ettől kezdve a baloldali újságírók nem nevezhették a nevén – vagyis pedofilellenesnek – a törvényt. A szervezet oldala egyébként tele van a magyar pedofilellenes törvény elleni uszítással is, a tematikával számos bejegyzésben foglalkoznak. A propagandából magyar tagszervezetük, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ ) is jócskán kiveszi a részét. Érdemes megemlíteni a Human Rights Watchot is, amely valóságos nemzetközi fake news kampányt indított, a Magyar Helsinki Bizottság pedig már a kezdetek óta terjeszt álhíreket a pedofilellenes törvényről.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Laurent Gillieron

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.