Pesti Srácok

Átláthatatlanok a BLM pénzügyei (Videó!)

Hatalmas pénzösszegeket tüntet el a Black Lives Matter mozgalom a Newsmax tévécsatorna információi szerint. A szervezetnek nem csupán a finanszírozása, de a célkitűzései is kérdőjeleket vetnek fel, amelyek lényegesen eltérnek azoktól, amelyeket a hívek felé közvetítenek, ráadásul több alapítótag is elismeri, hogy a BLM hazudik, és csak kihasználja az embereket.

Meggyőződésem, hogy a BLM egy álszervezet, az egész egy hazugságra épült, amit azonban lelepleztek. Láthatja mindenki, hogy a valóság nem egy tündérmese – idézte a Newsmax műsorvezetőjét a HírTV. Az amerikai csatornán kitértek arra is, hogy vitán felül áll, hogy a civil szervezet egy terrorcsoport, ami kiválóan használja fel marketing hátterét, pénzügyeivel azonban már nem tud elszámolni. Ezt bizonyítja az is, hogy a mozgalom egyik vezetője nemrégiben egy több mint hárommillió dollár értékű ingatlant vásárolt, azt azonban nem tudni, hogy miből. A riportban beszámoltak arról is, hogy bár a Black Lives Matter vezetői a békéről és az összefogásról szónokolnak, a valóságban nyílt lázadásokat szítanak és rombolnak, a fősodratú média pedig nem csak elnézi ezt nekik, de támogatja is őket. A Newsmax műsorvezetője szerint a mozgalom célja az ország anarchiába döntése. Ennek érdekében nem csupán a rendőrség leépítése mellett kampányolnak, de aktívan toboroznak különféle bűnözők között, akiknek "karrier lehetőséget" ajánlanak a mozgalmon belül.

Forrás: HírTV; Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.