Pesti Srácok

Az Alkotmánybíróság nem adott igazat az MTVA-székházat ostromló baloldalnak

null

Az Alkotmánybíróság szerint is kiegyensúlyozottan tájékoztatott a közmédia, a testület ugyanis egyhangúlag elutasította az MSZP panaszát, amelyet a Kúria korábbi döntése ellen nyújtott be – írja a hirado.hu. Hozzáteszik: a legfőbb bírói testület már februárban megállapította, hogy kiegyensúlyozott volt az a beszélgetés az M1-en, amelynek a témája az ellenzéki képviselők MTVA-székházban történt akciója volt. Az Alkotmánybíróság most kimondta: a szerkesztői szabadság jegyében az ellentétes nézeteket a riporter vagy a műsorvezető is ismertetheti – számolt be az M1 esti Híradója.

Mint arról a hirado.hu beszámolt: az MTVA Kunigunda úti székházában baloldali országgyűlési képviselők egy csoportja megpróbált beavatkozni a szerkesztésbe 2018 decemberében. A képviselők azt hangoztatták, hogy be kell engedni őket a szerkesztőségbe és a stúdióba is. Hogy ezt elérjék, többször is a stúdiót védő őrökre támadtak; így tett például a DK-s Varju László is. A rohamot a biztonsági szolgálat kérésére sem hagyták abba. A politikusok akciója miatt a III. kerületi jegyző birtokvédelem alá helyezte a közmédia székházát. Ezt a baloldal kifogásolta, és jogi vita lett az ügyből, amelynek lezárulta után a közmédia ügyvédei az M1 stúdiójában adtak tájékoztatást – írja a portál. A műsorvezető többször utalt az ellenzéki véleményekre, sőt, az egyik párt közleményét is beolvasta. A baloldal ennek ellenére számonkérte a kiegyensúlyozottságot.

Az Alkotmánybíróság megerősítette: a műsorból kiderült, hogy mely lényeges pontokon tér el a két álláspont egymástól. A kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében pedig nem a nézeteket képviselőknek kell megjelenniük a műsorban, hanem az egyes nézeteknek. A szerkesztői szabadság jegyében pedig az ellentétes véleményeket a riporter vagy a műsorvezető is ismertetheti.

PestiSracok facebook image

– közölte ifjabb Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász hangsúlyozta: a szocialisták azt várják el, amit soha nem teljesítettek. Amíg hatalmon voltak, még a látszatát sem biztosították a kiegyensúlyozottságnak. Hozzátette: ma a sajtószabadságot az veszélyezteti leginkább, hogy baloldali politikusok bemehetnek szerkesztőségekbe és fenyegethetik az újságírókat – írja a hirado.hu. Az alkotmányjogász szerint a döntés precedens értékű és iránymutató a jövőre nézve, vagyis a közmédia minden olyan műsorára érvényes, amelyet a baloldal az elmúlt években elfogultnak bélyegzett – összegzik.

Forrás: hirado.hu; Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.