Pesti Srácok

Az Ökumenikus Segélyszervezet a járvány idején sem engedte el a rászorulók kezét

null

Sikeresen tartottuk a kitűzött célt: nem engedtük el a bajban a rászorulók kezét – jelentette ki a Magyar Nemzetnek az idén harmincesztendős Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. Lehel László szerint igenis helye van a konzervatív értékrendnek a szociális munkában; munkatársaikban is folyamatosan tudatosítják, mit értenek konzervatív szociálpolitika alatt és hogyan akarják a hétköznapokban megvalósítani.

A koronavírus-járvány kitörése sok gondot hozott, de ösztönözte a kreativitást, és a pandémia kapcsán tapasztaltak reményt is adtak nekünk – erről beszélt a Magyar Nemzetnek az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. Lehel László kifejtette, az elején, 2020 márciusában gyorsan kellett kitalálni, miként tudják fenntartani a kapcsolatot az emberekkel, ami egy karitatív szervezet esetében létfontosságú.

– mondta el a segélyszervezet elnök-igazgatója. Szavai szerint azt is ki kellett találni, hogy miként foglalkozzanak a gyerekekkel. Ameddig lehetett, behozták őket az intézményekbe és megpróbálták a digitális képzésben segíteni azokat, akiknél az online tanulás lehetősége nem volt adott. Ez nagy feladatot adott, mert az Ökumenikus Segélyszervezet összességében háromezer gyermekkel törődik rendszeresen. A célkitűzés a pandémia idején is az volt, hogy ne engedjék el a rászorulók kezét. A szervezet elnök-igazgatója kitért arra, hogy a koronavírus-járvány miatt jócskán megnövekedett a különböző segélyeket keresők száma, az országos segélyközpontba nyolcvanötezer kérés futott be. Segítséget azonban csak akkor adtak, ha a kérés indokolt volt. Hálásak vagyunk ugyanakkor azért, mert számos olyan támogató jelentkezett, akire nem számítottunk, és nem gondoltuk, hogy ebben a helyzetben mellénk áll. Ez sokat segített – tette hozzá. Lehel László kifejtette, a járvány miatt a fejlesztéseknél és a különböző programoknál is az volt a kérdés, hogy miként tudják azokat folytatni, befejezni, de itt is kreatív megoldásokkal éltek.

PestiSracok facebook image

– közölte a szakember. Az elnök-igazgató kifejtette, a munkatársak megnövekedett létszámát szervezeti szinten is le kellett követniük az elmúlt időszakban. A Covid-helyzet lehetőséget adott arra is, hogy végiggondolják, hogyan érdemes továbbfejleszteni a szervezet belső működését. Itt nemcsak az információáramlásra kell gondolni, hanem arra is, hogy ekkora szervezetnél szükség van középvezetőkre, akiket ki kell képezni. Fontos, hogy milyen ismereteket adunk át nekik és hogy miként tudunk egy szolid vezetőképzőt megtartani a munkatársaknak. Lényeges, hogy a szervezet a megfelelő helyzetekben gyorsan és hatékonyan tudjon reagálni, és képes legyen a harminc év alatt megszerzett tudást megfelelően átadni – mondta el. Lehel László kitért arra is, hogy gazdasági szempontból erős, kiemelkedő évet tudhatnak maguk mögött. Ez részben annak is volt köszönhető, hogy sok természetbeni adományt kaptak, amelyeket a szervezet juttatott el a megfelelő helyre. Itt higiéniai eszközökre, maszkokra kell gondolni, de segítettek abban is, hogy a magyar kormány által felajánlott lélegeztetőgépek eljussanak Kárpátaljára és Ukrajnába. A bevételeink elérték a 11,5 milliárd forintot, ami nagyon komoly összeg, ebből csak a természetbeni adományok értéke elérte a 2,7 milliárd forintot, a nemzetközi tevékenységünk is megközelíti a hárommilliárd forintot. Itt elsősorban Irakra kell gondolni, ahol a keresztények hazatelepítését segítjük, egy komplett segítő munkában veszünk részt.

– emelte ki Lehel László. Az Ökumenikus Segélyszervezet idén lesz harmincéves. Az elnök-igazgató szerint ennek a három évtizednek a legnagyobb eredménye a közösség épülése, amit nagy csodának és értéknek tart. Sokatmondó szám az is, hogy már hetvenezren követik a szervezet Facebook-oldalát.

– fogalmazott a szervezet elnök-igazgatója.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még