Pesti Srácok

Az UEFA közbenjárására sem enged Dánia orosz drukkereket Koppenhágába

null

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közbenjárása ellenére Dánia változatlanul tartja magát ahhoz, hogy nem engedi be az országba az orosz szurkolókat, akik a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság június 21-én, Koppenhágában sorra kerülő dán–orosz csoportmérkőzésén szeretnének drukkolni.

A dán hatóságok a koronavírus-járvány miatt beutazási korlátozásokat rendeltek el, ennek értelmében az Európai Unión kívülről érkezőket nem engedik be az országba. Ez arra a mintegy két és fél ezer orosz szurkolóra is vonatkozik, aki már megváltotta a jegyét a dánok elleni meccsre. Az orosz válogatott a csoportkörben ezt az egy találkozóját játssza idegenben, a belgákkal és a finnekkel Szentpéterváron csap össze. Az orosz futballszövetség sértődötten reagált Dánia döntésére, és az UEFA-hoz fordult, a kontinentális szövetség azonban nem tudta elérni, hogy a dánok kivételt tegyenek az Eb-meccsre elutazni kívánó szurkolókkal. A jelenleg érvényben lévő határátlépési korlátozások alól Dánia nem adott felmentést – válaszolt a Reuters brit hírügynökség érdeklődésére szerdán az UEFA. A dán kulturális minisztérium szóvivője azt mondta: a beutazási korlátozások az orosz drukkerekre is vonatkoznak, de ez egy általános rendelkezés, és nem politikai döntés.

Forrás: MTI; Fotó: stadionok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.