Pesti Srácok

Bauer Tamás szerint a Jobbikkal nem lehet nyugati típusú demokráciát építeni

null

Bauer szerint a hatpárti ellenzék lemondott a „nyugati típusú demokrácia” létrehozásától. A volt DK-s politikusnak erős kétségei vannak azt illetően, hogy a mai Jobbikkal lehet-e európai világot építeni. Bauer Tamás a Klubrádió vendége volt, ahol a pedofilellenes törvényről kérdezték, pontosabban arról, hogy azt egyedüli ellenzéki pártként a Jobbik is megszavazta.

A Mandiner azt írta: Bauer korábban is szélsőjobboldalinak gondolta és mondta a Jobbikot. A Jobbik úgynevezett néppártosodása azt jelenti szerinte, hogy a korábbi, nyílt rasszista politikát és retorikát félretették, de a modern szélsőjobboldali pártok Európa nagy részében már szintén feladták a nyílt rasszizmust a saját lakosság rétegeivel szemben. Ma a szélsőjobboldaliság Európa-ellenességet, bevándorlóellenességet, menekültellenességet jelent Bauer szerint, hozzátéve: a Jobbik csak névleg látszik Európa-pártinak. A politikus elmondta: a Jobbik nem vált olyan párttá, amellyel egy, az európai demokrácia és köztársaságpárti eszmeiség alapján álló pártnak helyes választási szövetséget kötnie.

– szögezte le, majd emlékeztetett: Jakab Péter pártelnök egy interjúban azt mondta a szavazás jelentőségéről, hogy sok nyugdíjasnak és alacsony bérű embernek nem az a legfontosabb kérdés, hogy felvonulhassanak szivárványszínű zászlóval azok, akik fel akarnak vonulni. Ez szerinte az emberi jogi elkötelezettség lebecsülését mutatja Jakab Péternél.

PestiSracok facebook image

– vélekedett Bauer.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Beliczay László

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.