Pesti Srácok

Benkő: a kormány fontosnak tartja az ország honvédelmi politikáját

Benkő: a kormány fontosnak tartja az ország honvédelmi politikáját

A honvédelmi miniszter úgy látja, "olyan szerencsés korszakban élünk", amikor a kormány fontosnak tartja az ország védelmi, honvédelmi politikáját. Benkő Tibor nyugállományú katonáknak és honvédségi nyugdíjasoknak tartott pénteki, budapesti előadásában hangsúlyozta: minden rendelkezésre áll, csak "ügyesen, okosan, célirányosan" kell felhasználni. Megjegyezte, hogy a pandémiás nehéz helyzetben is biztosított volt a honvédség költségvetése, hogy tovább lehessen haladni. "Nincs megtorpanás" – jelentette ki a miniszter, hozzáfűzve: első helyen a béke és a biztonság áll.

A honvédelmi miniszter a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége és a Honvédségi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége kezdeményezésére tart tájékoztatókat az ország hét régiójában és Budapesten a Honvédelmi Minisztérium munkájáról és a Magyar Honvédséghez kötődő aktuális kérdésekről, valamint a nyugállományúakat érintő tervekről. A 2020-ban megkezdett előadássorozat a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt, majd csütörtökön folytatódott, Veszprémben. A fővárosi rendezvény után, június 25-én Székesfehérváron tart előadást a miniszter. Benkő Tibor kiemelte: az egyeztetések a nyugállományú katonákkal ezzel nem érnek véget.

A miniszter előadása elején arról beszélt: az országnak vannak értékei, amelyeket az elődök, köztük a jelenlegi nyugdíjasok építettek. Ezeket az értékeket óvni kell, a továbbhaladás alapját alkotják. Kifejtette: az elmúlt 30 évben előfordult, hogy egy négyéves ciklusban – 2002 és 2006 között – egy honvédelmi miniszter hivatali idejében három vezérkari főnök teljesített szolgálatot. Benkő Tibor szerint ez összefüggött a politikai és a katonai vezetés akkori szervezeti kereteivel. Korábban ugyanis – mivel a Honvéd Vezérkar része volt a minisztériumnak –, a honvédelmi miniszter irányította és vezette a katonai szervezeteket – ismertette. Hozzátette: ezért volt miniszterként az első lépése annak kezdeményezése, hogy hozzák létre a Magyar Honvédség Parancsnokságát, amely nem része a minisztériumnak.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Benkő Tibor, aki magára mutatva megjegyezte:

A miniszter 1990-től napjainkig egy kormányzati ciklusokra bontott táblázatot is bemutatott a létszám, a haditechnika, a katonai szervezetek, a költségvetés, valamint az illetményfejlesztés alakulásáról. 2010-ig valamennyiben csökkenés volt megfigyelhető, az egyetlen kivétel az 1998–2002-es ciklus illetményfejlesztése volt (az első Orbán-kormány idején).

– közölte. Benkő Tibor emlékeztetett, hogy 2014-ben kijelentette:

Hangsúlyozta, hogy 2015 óta minden évben adtak illetményemelést a katonáknak. Fontosnak nevezte azt is, hogy meglegyen a szükséges politikai és anyagi támogatás. Ezért is lényeges a magyar kormány vállalása, amelyet a 2014-es walesi NATO-csúcson tett: eszerint 2024-re el kell érni, hogy a honvédelmi költségvetés a GDP 2 százaléka legyen, és a honvédelmi büdzsé legalább 20 százalékát a haderőfejlesztésre kell fordítani. Megjegyezte: ha ez korábban is így lett volna, most "nem ott tartanánk", hogy szinte minden haditechnikai eszköz helyett újat kell vásárolni.

Új kihívások jelentek meg

A miniszter a haditechnikai beszerzésekre kitérve hangsúlyozta: "nem levetett eszközöket adnak a katonák kezébe", a vásárolt haditechnikai eszközök a legkorszerűbbek közé tartoznak. A biztonsági környezetet ismertetve felidézte a délszláv válságot, kiemelve, hogy Magyarországnak nagyon fontos a béke és biztonság megőrzése a térségben. Szólt arról is, hogy az elmúlt években a terrorveszély és az illegális migráció is nőtt. Az illegális migráció 2015-ben Magyarországot is elérte. Újabb kihívások is megjelentek, mint a hibrid hadviselés, amelynek egyik példája az orosz–ukrán konfliktus, a Krím-félsziget elcsatolása volt – mondta. Kitért arra is, hogy a NATO keleti és déli fenyegetéssel számol.

– mondta a miniszter, kiemelve, ebben Magyarországnak is felelősséget kell vállalnia.

A pártpolitikát mellőzni kell

Benkő Tibor kijelentette: a honvédelmi és haderőfejlesztési program a technikai eszközök vásárlásáról, a hazai hadiipar fejlesztéséről szól, de középpontjában a katona, az ember áll. Ennek kiemelt része az életpályamodell, és ezzel összefüggésben szeretnék a társadalmat, köztük is kiemelten a fiatalokat maguknak megnyerni. A miniszter ehhez a nyugdíjasok, nagyapák és dédnagyapák segítségét is kérte. A társadalmi kapcsolatok erősítésén túl nagyon fontos a hazafias, honvédelmi nevelés; ezzel meg tudják tanítani, hogy mit jelent többi között a haza iránti hűség, az áldozatvállalás – jegyezte meg. Benkő Tibor leszögezte: a nyugállományú katonákra sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani. Fontosnak tartják, hogy segítsék és támogassák a nyugállományú szervezeteket. A miniszter megemlítette a honvédség nyugdíjasai által igénybe vehető lehetőségeket, juttatásokat tartalmazó "obsitos" és "veterán" programot. A miniszter előadása befejezéseként hangsúlyozta, hogy a honvédelem ügyében a honvédelmi politika az elsődleges, "a pártpolitikát mellőzni kell".

Benkő Tibor ezen kijelentését tapssal fogadta a hallgatóság. A honvédelmi miniszter a fővárosi Stefánia-palotában tartott több mint másfélórás előadása után mintegy egy órán keresztül a hallgatóság kérdéseire válaszolt.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.