Pesti Srácok

Benkő Tibor: a régió békéjét és biztonságát Magyarországnak kell vállalnia

Benkő Tibor: a régió békéjét és biztonságát Magyarországnak kell vállalnia

Legyünk vezető nemzet, a régió békéjét és biztonságát valakinek kézbe kell vennie – jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, egy háttérbeszélgetésen. Ezt a felelősséget Benkő Tibor szerint Magyarországnak kell vállalnia. A miniszter felidézte, hogy Ruszin-Szendi Romulusz parancsnoki kinevezési ünnepségén Orbán Viktor kormányfő is szólt arról, nem fogja Magyarországot megvédeni senki.

A NATO sem avatkozik be mindig, az egy kollektív védelmi szervezet. Mindig az 5-ös cikkelyt emlegetik, pedig azt megelőzi a 3-as, amely kimondja: minden ország köteles olyan haderőt, olyan képességet építeni, amellyel garantálni tudja saját biztonságát. Ezt kell felajánlani a NATO-nak. A nemzeti kötelesség és felelősség az elsődleges - hangsúlyozta. Benkő Tibor azt is kiemelte, hogy amikor azt mondják: a térség meghatározó haderejét kell megvalósítani, van mire építkezni.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy Ruszin-Szendi Romulusz volt humánpolitikáért felelős helyettes államtitkári posztját egyelőre nem töltik be, hanem feladatainak egy részét viszi magával. Így a Magyar Honvédség Parancsnokságon folyik majd a honvédelmi és haderőfejlesztési program honvédelmi részének megvalósítása is. A minisztérium feladata a tervezés, az irányítás és a feltételek biztosítása lesz. Az olyan feladatok, mint a kiképzés, a felkészítés, a hadrafoghatóság a Magyar Honvédség parancsnokához tartoznak – tette hozzá.

Ezért választották szét 2019. január elsejével a szervezetet, és jött létre a különálló Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Parancsnoksága. Ezzel együtt kiemelte: szükség van arra, hogy egy politikai vezető, a miniszter mellett legyenek katonai szakemberek is. Ezért hozták létre a minisztériumban a honvédelmi ügyekért felelős államtitkárságot. Kell, hogy legyen egy katonai törzs, amely képes felügyelni a Magyar Honvédség Parancsnokságát - mondta a miniszter, aki hangsúlyozta: ezen államtitkári poszt betöltésénél a jogszabály előírja a több évtizedes katonai tapasztalatot.

PestiSracok facebook image

A miniszter szerint a fiatalokat már óvodás korban meg kell szólítani. Hozzátette: nem katonát akarnak nevelni mindenkiből, de szeretnék, ha a hazafias honvédelmi nevelés megvalósulna. Céljuk, hogy a fiatalok ismerjék meg az országot, történelmét, legyenek hazafiasabbak. Ezen célok megvalósítását segíti a Honvédelmi Sportszövetség, valamint a honvédelmi tábor – mondta. Benkő Tibor arról is beszámolt, hogy a kadétképzés legmagasabb szintjét jelentő honvéd középiskola és kollégiumból egy működik az országban, Debrecenben. Ennek indul egy tagintézménye ősszel Nyíregyházán. Jövőre pedig létrejöhet egy katonai középiskola és kollégium Hódmezővásárhelyen.

A Magyar Honvédség Parancsnokságának hatáskörét illetően kiemelte a területvédelmi ezredek kiépítését. Elmondta: hét régióra osztották az országot, ezek közül jelenleg kettőben – nyíregyházi és székesfehérvári székhellyel – működik a területvédelmi ezred. Céljuk, hogy minél több önkéntes tartalékos katona legyen, és minden járásban legyen egy területvédelmi század. Kitért arra is, hogy a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, a budapesti Honvédkórház a koronavírus-járvány elleni védekezésben is kiemelt szerepet töltött be. Ugyancsak a pandémiás helyzetben megkezdte működését a NATO által is alkalmazott honvédségi mobil kutatólaboratórium.

Ez a labor az elmúlt időszakban az országos intézetekkel együttműködésben a vakcinák összetételét, alkalmazhatóságát is vizsgálta. A katonai egészségügyi, járványügyi képesség fontosságát igazolta a koronavírus-járvány, hiszen bebizonyosodott, egy ilyen vírus is okozhat hatalmas károkat – közölte Benkő Tibor. A miniszter szólt a modernizációs intézetről is, amely a hadiipar fejlesztésével foglalkozik. Ez magába foglalja a kutatást, a fejlesztést, az innovációt. Bár ennek fő felelőse az Innovációs és Technológiai Minisztérium, Benkő Tibor kiemelte: azt, hogy mit fejlesszenek, mire van szüksége a honvédségnek, azt a modernizációs intézetben mondják meg. Kérdésre válaszolva fontosnak nevezte, hogy a katona tetőtől talpig magyarban legyen, a magyar egyenruha az utolsó gombjáig legyen minőségi magyar gyártmány. A technikai eszközök tekintetében is szeretnék, hogy ne legyen kiszolgáltatott helyzetben az ország. Ezért fontos a magyar védelmi ipar fejlesztése – mondta.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.