Pesti Srácok

Brazíliában vizsgálat indult volt és jelenlegi kormánytagok ellen a járvány kezelése miatt

null

Brazíliában vizsgálat indult volt és jelenlegi kormánytagok ellen a koronavírus-járvány kezelése miatt – közölte Renan Calheiros, a szenátus vizsgálóbizottságának vezetője pénteken. A testület április végén alakult, hogy megvizsgálja Jair Bolsonaro elnöknek a koronavírus-járvány kezelése ügyében tett intézkedéseit és esetleges mulasztásait.

A szenátor szerint Marcelo Queiroga egészségügyi miniszter, Eduardo Pazuello volt egészségügyi tárcavezető és Ernesto Araújo volt külügyminiszter ellen indult vizsgálat. Renan Calheiros egyben kijelentette, hogy ha a szenátusnak alkalma nyílik Bolsonaro ellen vizsgálatot indítani, meg fogják tenni. A törvényhozó Bolsonaro bírálójának számít. A vizsgálóbizottság feladata egyebek között feltárni, hogy Jair Bolsonaro megfelelően kezelte-e a koronavírus-járványt, illetve, hogy hónapokon át szándékosan késleltette-e a vakcinák beszerzését, miközben a hidroxiklorokin nevű, malária elleni készítményre összpontosított a betegek kezelésében, ami tanulmányok szerint hatástalan a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegséggel (Covid-19) szemben.

A köztelevízióban közvetített meghallgatások számos tudományos érvvel és ellenérvvel vették kezdetüket. Hírügynökségek szerint számos hamis állítás is elhangzott. Kételyek fogalmazódtak meg a járvány halálos áldozatainak hivatalos számát illetően is. Hivatalos adatok szerint az Egyesült Államok 600 ezer halottja után a latin-amerikai ország vesztette el legtöbb lakosát – eddig 496 004-et – a koronavírus-járványban. Bolsonaro vitatta ezt, mondván, az egészségügyi minisztérium adatai eltúlozzák a helyzetet. Ezzel szemben járványügyi szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a kór halálos áldozatainak száma talán százezres nagyságrenddel is magasabb lehet. Bolsonaro politikai üldöztetésnek nevezte a vizsgálatot.

Bolsonaro egyike a járvány súlyosságát leginkább vitató politikai vezetőknek; korábban egyszerű influenzának nevezte a koronavírust, és ellenezte az olyan megelőző intézkedések alkalmazását, mint a maszkviselés, a távolságtartás vagy a karantén. A járvány kitörése óta Latin-Amerika legnépesebb országában eddig 17,7 millió fertőzöttet azonosítottak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA-EFE/Joedson Alves

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.