Pesti Srácok

Brüsszelben még csak most szűnik meg a kötelező utcai maszkviselés

Brüsszelben még csak most szűnik meg a kötelező utcai maszkviselés

Hatályát veszti az általánosan kötelező, orrot és szájat eltakaró arcmaszk utcai viselésére vonatkozó szabályozás szerdától Brüsszelben, az olyan sűrűn látogatott közterületeken, mint a piacok, bolhapiacok, bizonyos bevásárlóutcák, azonban továbbra is előírás marad a maszkviselés – jelentette be Rudi Vervoort, a brüsszeli régió miniszterelnöke hétfőn.

Rudi Vervoort közölte, a koronavírus elleni beoltás előre haladtával az új fertőzéses adatok több hete csökkennek, ez tette lehetővé, hogy szerdától már nem lesz kötelező a szabadtéri maszkviselés a forgalmas bevásárlóutcák kivételével.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Tájékoztatása szerint a brüsszeli régió mind a 19 polgármestere egyetértése mellett hagyták jóvá az általános maszkviselésre vonatkozó, tavaly nyáron bevezetett rendelkezés feloldását.

– tette hozzá.

A koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett rendkívüli korlátozások további enyhítését jelentette Belgium pénteken, június 9-től egyebek mellett megnyithatnak az éttermek és a bárok belső helyiségei is, a mostanáig távmunkában dolgozók szerdától hetente egy napra bemehetnek munkahelyükre.

A belga közegészségügyi hatóság arról számolt be hétfőn, hogy folytatódott a járványügyi mutatók csökkenése. Az elmúlt hét nap adatait tekintve átlagosan naponta 1475 embernek lett pozitív a koronavírustesztje a pénteki 1875-zat követően. Az adat 20 százalékkal marad el a múlt hétfőn feljegyzett számoktól. A belga kórházakba a hét folyamán átlagosan naponta 74 koronavírusos beteget szállítottak, ez 15 százalékkal alacsonyabb az előző hétnapos időszakhoz képest. Kórházban jelenleg 967 embert kezelnek koronavírus-fertőzéssel, 20 százalékkal kevesebbet, mint egy hete. Közülük 330 beteget ápolnak intenzív osztályon. Naponta átlagosan 14 ember halt meg a vírus következtében. A járvány kezdete óta 1 070 802 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és 25 033-en haltak meg a fertőzés szövődményeiben Belgiumban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.