Pesti Srácok

Ferenc pápa vélhetően a magyar kormány bevándorláspolitikája miatt nem akar találkozni Orbán Viktorral és Áder Jánossal

Ferenc pápa vélhetően a magyar kormány bevándorláspolitikája miatt nem akar találkozni Orbán Viktorral és Áder Jánossal

A Blikk lapértesülése szerint a Ferenc pápa sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem Áder János köztársasági elnökkel nem akar külön találkozni szeptemberben, amikor Magyarországra jön. Egy forrásra hivatkozva azt mondják: a Vatikán elkerülne minden politikai jellegű találkozót, ami feszültséget generál. A National Catholic Register szerint a Vatikánban „nyílt titok”, hogy a Szentatya nem ért egyet a magyar kormány – több magyar püspök által is támogatott – bevándorlási politikájával.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezik Ferenc pápa, de nem tervez udvariassági látogatást sem az államfőnél, sem a miniszterelnöknél – írja a Blikk a tekintélyes National Catholic Register alapján. Az amerikai katolikus lap vatikáni és magyar egyházi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a katolikus egyházfő csak három órát tölt Magyarországon, részt vesz a zárómisén, de külön nem akar találkozni Áder Jánossal és Orbán Viktorral.

– mondta egy budapesti forrás a lapnak, amely szerint kormány egyelőre hiába invitálja személyes találkozóra a pápát. A katolikus lap szerint még nem fordult elő, hogy a pápa egy ország fővárosában ne találkozott volna az állami vezetőkkel. Egy ilyen útnál az államfőnél a látogatás természetes, ezért

PestiSracok facebook image

– mondta Luis Badilla, a Vatikáni Államtitkárság által kiadott Il Sismografo szerkesztője.

Mint a Blikk írja: múlt héten Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Rómába utazott egy „elfogadhatóbb” menetrendért, de a Vatikán szerint az egyházfő nem úgynevezett „államlátogatásra” jön, csak az egyházi eseményre érkezik. A katolikus újság azt „hatalmas pofonként” értékeli, hogy Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje után rögtön Szlovákiába utazik, ahol két-három napot szándékozik eltölteni.

A National Catholic Register szerint a Vatikánban „nyílt titok”, hogy a Szentatya nem ért egyet a magyar kormány – több magyar püspök által is támogatott – bevándorlási politikájával. A lap idézte Ferenc pápa „Fratelli tutti…” (Mindannyian testvérek…”) kezdetű enciklikáját is, amiben a populista kormányok „rövidlátó, szélsőséges, neheztelő és agresszív nacionalizmusát” bírálta. A Blikk cikkében azt is felvetik, hogy a pápa tudatában van annak is, hogy a közelgő választások miatti látogatását politikai célokra is felhasználhatnák, ezért a kormány biztosítaná, hogy ellenzéki vezetőkkel is találkozzon. A Blikk kereste a Miniszterelnökséget és a Köztársasági Elnöki Hivatalt. Ha válaszolnak, frissítik a cikket.

Forrás: Blikk, kiemelt kép: MTI/EPA pool/Tony Gentile

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.