Pesti Srácok

Gulyás Gergely: nem lehet semmilyen kisebbséget védeni úgy, ha a nemzeti kisebbségek jogait nem biztosítjuk

Gulyás Gergely: nem lehet semmilyen kisebbséget védeni úgy, ha a nemzeti kisebbségek jogait nem biztosítjuk

Nem lehet semmilyen kisebbséget védeni úgy, ha az őshonos nemzeti kisebbségek jogait nem védjük, biztosítjuk – jelentette ki kedden, a közmédiának adott nyilatkozatában Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Strasbourgban. A miniszter az Európa Tanács (ET) féléves magyar elnökségének égisze alatt szervezett, a nemzeti kisebbségek jogvédelméről szóló konferencia keretében hangsúlyozta: Európában nagyon sokan vannak abban a helyzetben, hogy őshonos kisebbségekhez, és nem a többségi társadalomhoz tartoznak, ezért jogaik garantálása elengedhetetlen. Mint mondta, a 47 tagállamot számlaló Európa Tanácsnak számos olyan elfogadott egyezménye, dokumentuma van, amely kellő súlyt helyez a nemzeti kisebbségek helyzetére. Az ET-ben ebből a szempontból lényegesen jobb a helyzet, mint az Európai Unióban, amely érzéketlen e téma iránt – hangsúlyozta a miniszter.

Gulyás Gergely elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ET magyar elnökségének legfőbb prioritása a nemzeti kisebbségek helyzete lett, amelynek jelentőségével mindenki egyetért. Elmondása szerint számtalan elismerése méltó, a nemzeti kisebbségek jogi helyzetének javításával kapcsolatos európai gyakorlat van, ugyanakkor számos, ezeket a jogokat megvonó ellenpélda is létezik. Gulyás Gergely példaként a magyar nyelvhasználatot az oktatásban korlátozó ukrajnai nyelvtörvényt hozta fel, amelyet a Velencei Bizottság ajánlásai ellenére sem módosítottak az ukrán hatóságok.

– hangsúlyozta. A miniszter elmondta: felkérte Marija Pejčinović Burić ET-főtitkárt, hogy tegyen meg mindent azért, hogy Ukrajna teljesítse a nemzetközi szerződésekből és jogból eredő kötelezettséget. Mint mondta, minél több nemzetközi szervezet gyakorol nyomást Ukrajnára, annál több az esély arra, hogy a kijevi vezetés belássa: saját érdeke is, ha nem diszkriminálja nemzeti kisebbségeit, és visszaállítsa azokat az oktatásra vonatkozó nyelvhasználati jogokat, amelyek pár évvel ezelőtt még érvényben voltak.

PestiSracok facebook image

Gulyás Gergely úgy vélekedett, hogy az elmúlt hetekben a nemzetközi sajtó – különösen a német – gyűlöletbeszédet engedett meg magának Magyarországgal szemben, a nagy visszhangot kiváltó magyar pedofilellenes törvény miatt. Véleménye szerint a magyar kormány mindig is készen állt arra, hogy az esetleges jogvitákat békés módon, az uniós intézmények bevonásával rendezze.

– emelte ki, hozzátéve, hogy a jogszabály csak azt rögzíti, amit az EU alapjogi chartája is: a szülőket illeti gyermekük nevelésének joga. Hozzátette, hogy Magyarország elkötelezett a szabadság és a függetlenség mellett. Nem szabad elfelejteni, hogy az ET 47 tagországa között talán Magyarország az egyetlen, ahol az állam legfőbb vezetői nem csupán beszélnek ezek fontosságáról, hanem diktatúrában küzdöttek azért, hogy hazánk szabad és demokratikus legyen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.