Pesti Srácok

Gyurcsány: össze fogunk borulni, mint falusi kocsmák előtt a biciklik

null

Gyurcsány Ferenc minden nap haknizik egyet, ami botrányokkal színesíti a hazai politikai palettát. Kazincbarcikán összevizelt nadrágban állt ki a lakosság elé, Dunaújvárosban pedig előszeretettel hívogatta oda magához a fiatalokat szelfizni, majd valóságos lincshangulat alakult ki a fórumán, ahol a rendőrök is megjelentek. Az Origo most közzétett egy felvételt a dunaújvárosi esetről, amely egy újabb botrány a DK elnöke körül. Egymással összecsapó tüntetők, ordítás, erőszak és dühös nyugdíjasok.

– kezdte Gyurcsány egyik legutóbbi fórumán, aki meglehetősen jó hangulatban fogott bele mondókájába. A tömeg eléggé feszült volt, és összeszólalkozásból sem volt hiány:

PestiSracok facebook image

– vágott közbe egy tüntető.

– vetette oda egy másik, miközben Gyurcsány a „politika mélységeiről és magasságairól” mesélt.

Gyurcsány nem igazán szemérmes. Fotó: Vadhajtások

Durva képsorok láthatóak a videón, hiszen nyugdíjasok egymás kezéből szaggatják ki a Gyurcsány-plakátokat. Egy másik idős nő bottal üti ki egy másik nyugdíjas férfi kezéből a kisebb méretű molinóját.

Az agresszív nő bottal ment neki egy másik nyugdíjasnak. Fotó: képernyőfotó

A férfi elmondta, hogy ő kis nyugdíjból él, és eltörték a szemüvegét, összetépték a plakátját, amit ő maga készített. Nem értette, hol van a jogállam, amiről annyira nagyon beszélnek Gyurcsányék. Miközben szinte lincshangulat alakult ki, Gyurcsány szépen, nyugodtan beszélt arról, hogyan és miért kell leváltani a kormányt. A hangulat egy ponton a tetőfokára hágott, és füttyszó mellett bekiabálás, 2006 emlegetése és a rendőrök megjelenése is látható, hallható a videón.

Forrás: Origo; Vezető kép: Vadhajtások

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.