Pesti Srácok

Hollik István: Még meg sem kezdődött a tizenegyedik konzultáció, a baloldal már meg is támadta

Hollik István: Még meg sem kezdődött a tizenegyedik konzultáció, a baloldal már meg is támadta

Hamarosan kezdetét veszi a tizenegyedik nemzeti konzultáció, ami a járvány utáni élet legfontosabb kérdéseit fogja tartalmazni – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója lapunkhoz eljuttatott videonyilatkozatban.

Hollik István megjegyezte, a konzultációs ívek kézbesítése még el sem kezdődött, a baloldal máris megtámadta azt, feleslegesnek nevezve a konzultációt. Pedig a mögöttünk hagyott válságok rámutattak arra, hogy a huszonegyedik század a kihívások évszázada lesz, erre pedig fel kell készíteni az országot – jelentette ki, hozzátéve: ezért a konzultáció Magyarország megerősítéséről fog szólni, hiszen két veszély is leselkedik ránk: a migráció és a pandémia. Úgy fogalmazott: azt az elmúlt évek tapasztalataiból tudjuk, hogy ezekben az ügyekben a baloldalra nem számíthatunk, hiszen nem segítették, hanem akadályoztak a járvány elleni védekezést, ahogy a gazdaság újraindítását is. A migráció ügyében pedig soha nem a magyar emberek, hanem mindig a bevándorláspárti Brüsszel mellé álltak. A kormánypárti politikus szerint Magyarország megerősítése csak akkor lehet sikeres, ha "találunk egyetértési pontokat". Ez a célja a nemzeti konzultációnak, ezért a Fidesz és a KDNP arra biztat mindenkit, hogy vegyen részt abban, s mondja el véleményét.

Forrás: Fidesz Sajtóosztály; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.