Pesti Srácok

Jövőre is emelkedik a bírók és az ügyészek illetménye

null

A kormány betartotta ígéretét: a bírák és az ügyészek illetményemelésének harmadik szakaszát is megszavazta az Országgyűlés – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) szerdán.

Emlékeztettek, hogy a kormány 2019-ben a bírák és az ügyészek illetményének három lépcsőben történő emeléséről döntött, ezért az elfogadott 2022. évi költségvetés alapján a bírói és ügyészi illetményalap – az idei 12 százalékos emelés után – jövőre 13 százalékkal nő. Hozzátették: tavaly januártól a bírák számára egyösszegű, átlagosan 32 százalékos, míg az ügyészek számára szintén egyösszegű, átlagosan 21 százalékos illetményemelés valósult meg, amivel egy szintre került a bírák és ügyészek fizetése.

– jelezték. Az IM szerint a magyar bíróságok teljesítménye kiemelkedő, ezt támasztják alá az EU 2020. évi igazságügyi eredménytáblájának számai is, amelyek szerint a bíróságokon az ügyek eldöntéséhez szükséges becsült idő uniós összehasonlításban alacsony, a bíróságokon jellemzően nem keletkezik ügyhátralék, hanem az egy év során eldöntött ügyek száma jellemzően még magasabb is, mint a beérkezőké.

PestiSracok facebook image

– fogalmaztak az igazságügyi tárca közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.