Pesti Srácok

Karácsony megszólalt angolul: „CEU, come home” – reméljük, érti, mit jelent

null

Visszahozná a CEU-t Magyarországra Karácsony Gergely – minderről hétfő reggel tett közzé bejegyzést a főpolgármester. Ebben azt is kifejtette: majd ő jól helyrehozza „az elhibázott válságkezelést”, na és persze jóvátételt adna az elmúlt tíz évért. Valaki szólhatna a több tucatnyi tanácsadó közül említett K. Gergelynek, hogy a CEU még mindig Budapesten van, az elmúlt tíz évért pedig érthetetlen, miért akar elégtételt venni.

A hazai ellenzék legújabb mantrája, hogy mindenképpen meg kell akadályozni a Fudan Egyetem budapesti campusának megvalósulását. Karácsony Gergely és csapata ennek érdekében mindent meg is tesz, ami tőlük telik: írtak levelet, tüntettek, sőt, még majdnem sikerült egy diplomáciai botrányt is okozni azzal, hogy a Ferencvárosban Kínára sértő módon nevezték át az utcatáblákat: a Hídépítő utcát ezentúl Dalai Láma utcának, a Helyi Kikötő utat pedig Ujgur Mártírok útjának hívják. A főpolgármester Facebook-posztjából kiderül: Karácsony Gergely szerint a Közép-európai Egyetemet újra vissza kell hívni Budapestre, véleménye szerint ugyanis az intézményt „ostobán, tisztán politikai okokból meghurcolták”. Jóvátételi programjában pedig szerepel, hogy ismét Magyarországra jöjjön az intézmény. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy Fodor Éva, az intézmény professzora, korábban a társadalomtudományokért felelős rektorhelyettese közölte: „a magyarországi campus továbbra is fontos intellektuális központ”, ahogyan a könyvtár, az archívum, a kutatóhálózat is. Azt is bejelentette, hogy az egyetem új kutatóintézetet hoz létre CEU Demokrácia Intézet néven. Az intézet feladata, hogy „kutassa, megvitassa, terjessze, tanítsa a demokráciával kapcsolatos kérdéseket”. Mindezt Budapesten.

Így a „CEU, come home” szlogen tényleg értelmezhetetlen. Bár Karácsony Gergelytől talán nem is várhatunk mást.

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: Karácsony Gergely Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.