Pesti Srácok

Kásler: a magyar és a horvát kormány is nagy hangsúlyt fektet a nemzeti kisebbségekre

Kásler: a magyar és a horvát kormány is nagy hangsúlyt fektet a nemzeti kisebbségekre

A magyar és a horvát kormány nagy súlyt helyez arra, hogy az országukban élő nemzetiségek ki tudják teljesíteni a lehetőségieket az oktatás területén is – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Zágrábban, Radovan Fuchs horvát oktatási és tudományügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Magyarország Innovációs és Technológiai Minisztériuma és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Horvát Köztársaság Tudományos és Oktatási Minisztériuma tárcaközi megállapodást írt alá az oktatás és tudomány területén a 2021–2025-ös időszakra. Kásler Miklós kiemelte: az egyre szélesebb alapokra támaszkodó horvát–magyar kapcsolatépítésnek egy nagyon fontos állomása volt a két tárca közti együttműködés aláírása, amely kiterjed az intézményekre, a diákokra és a tanárokra is. Szavai szerint nagyon szép és emlékezetes mozzanatokon vannak eddig is túl.

– mondta. Úgy vélte: nagyon lényeges dolog, hogy a két ország az egymásrautaltságát és a hagyományainak az ápolását lényegesnek tartja, jelképes gesztusokban is.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá.

– húzta alá.

– tette hozzá. A tárcavezető szerint a dolgoknak a pénzügyi, gazdasági és materiális része mindig nagyon lényeges, mert megteremti a lehetőséget arra, hogy a működésnek a költségei, illetve a struktúrája létezzen. Ugyanakkor – mint mondta – a tartalmat ő lényegesen többnek gondolja.

– fogalmazott, nyomatékosítva, hogy ez volt az együttműködési megállapodás aláírásának leglényegesebb mozzanata.

Radovan Fuchs elmondta: az a mód, ahogy a két ország bánik nemzeti kisebbségeivel, azok a jogok, amelyek a magyarországi horvátokat és a horvátországi magyarokat megilletik, és ahogyan a két kormány megoldotta a kisebbségek kérdését, példaértékű lehet más országok számára is az Európai Unión belül. A horvát miniszter megragadta az alkalmat, hogy – mint mondta – még egyszer megköszönje a magyar kormánynak azt a segítséget, amellyel hozzájárult a földrengés károsultjainak megsegítéséhez.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.