Pesti Srácok

Kínában már több mint egymilliárd dózis vakcinát adtak be a lakosságnak

Kínában már több mint egymilliárd dózis vakcinát adtak be a lakosságnak

Kínában már több mint egymilliárd dózis, koronavírus elleni vakcinát adtak be a lakosságnak szombatig – számolt be a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap. A bizottság adatai szerint az oltási kampány jelenlegi szakaszában országszerte mintegy százmillió adag oltóanyaggal tudnak beoltani embereket hat nap alatt. Az elmúlt héten naponta mintegy húszmillió védőoltást adtak be a lakosságnak, ami a kampány ütemének gyorsulását jelenti az áprilisi, napi 4,8 millió dózishoz, valamint a májusi, napi 12,5 millió dózishoz képest.

A China Daily című kínai lap vasárnapi cikke szerint kínai szakértők és tisztségviselők korábban úgy nyilatkoztak, hogy az 1,41 milliárdos népességű ország lakosságának 80 százalékát kell beoltani a koronavírussal szembeni nyájimmunitás eléréséhez. Egy szerdai bejelentés szerint az ország fővárosában, Pekingben a tizennyolc éven felüli lakosok 80 százaléka, vagyis 15,6 millió ember már megkapta az összes szükséges adag vakcinát a védettséghez.

Kína külföldre is adományozott, illetve exportált oltóanyagokat. A hivatalos adatok szerint mostanáig összesen több mint 350 millió adag kínai fejlesztésű, koronavírus elleni oltóanyagot szolgáltattak más országoknak. Eddig két kínai fejlesztésű oltóanyag – a Sinopharm, valamint a Sinovac Biotech nevű gyártóké – kapott engedélyt sürgősségi alkalmazásra az Egészségügyi Világszervezettől (WHO). Az engedéllyel lehetővé vált, hogy a vakcinákat felhasználják a COVAX globális vakcinaelosztó kezdeményezés keretében, a rászoruló országok megsegítésére is.

A kínai szárazföldön jelenleg a dél-kínai Kuangtung tartományban vannak érvényben fokozott intézkedések a koronavírus-járvány legújabb belföldi góca miatt. A helyi hatóságok szombati közlése szerint a tartományban található, Hongkonggal szomszédos Sencsent csupán negatív nukleinsavas vírusteszt birtokában hagyhatják el az emberek. A városban pénteken két új esetet azonosítottak, mindkét fertőzött a repülőtéren dolgozik. A fertőzéseket mindkét esetben a koronavírus először Indiában azonosított, úgynevezett delta variánsa okozta. A tartomány egészében pénteken hat új esetet azonosítottak. Az ország egyes részein a Kuangtungból érkezőket negatív vírusteszt felmutatására, illetve karanténra kötelezik.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jerome Favre

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Immáron 75 éve szolgál lelki táplálékkal a híveknek a „falu kútja” Pestszentlőrinc szívében

Exkluzív 2021 október 17.
Szent XXIII. János pápa a XX. század egyik legnagyobb formátumú egyházfője volt. Nevéhez kötődik az a közismert mondás, miszerint a plébánia feladata az, hogy a falu kútja legyen, ahol minden lakos lelki és szellemi táplálékhoz juthat. A pestszentlőrinci Szent László Plébánia most már éppen háromnegyed százada tölti be ezt a különleges feladatot, keresztül világégéseken, átvészelve a kommunizmus egyházgyűlölő rendszerét, egy lakótelep ledózerolását és egy másik felépítését is.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.