Pesti Srácok

Kovács Béla továbbra is cáfolja, hogy orosz kém lenne, felmentésre számít másodfokon is

Kovács Béla továbbra is cáfolja, hogy orosz kém lenne, felmentésre számít másodfokon is

Kovács Béla továbbra sem tartja magát kémnek, tudta meg a Magyar Nemzet a Jobbik volt európai parlamenti képviselőjének ismerősi köréből. A pártjában csak KGBélaként emlegetett üzletember még mindig utolérhetetlen, vélhetően Oroszországban, felesége rokonainál tartózkodik, ám a hozzá közel állók szerint semmi oka nincs korábbi álláspontja megváltoztatására. Csakúgy, mint az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszéken,, most a másodfokon felette ítélkező Fővárosi Ítélőtábla előtt is kitart amellett, hogy nem orosz kém, és felmentésre számít az unió intézményei elleni kémkedés vádja alól.

Kovács tavaly szeptemberben, az elsőfokú ítélet kihirdetése előtti napokban a portálnak azt nyilatkozta, hogy arra számít felmentik az EU intézményei elleni kémkedés vádja alól, az EU kárára elkövetett költségvetési csalás vádrészben pedig minimális elmarasztalás születik. Ismeretes, a volt jobbikos politikust valóban felmentették a kémkedés vádja alól bűncselekmény hiányában, bár azt kimondták, hogy beszervezték és kiképezték. A költségvetési csalás miatt a politikust hatszázezer forint pénzbüntetést, valamint egy év hat hónap, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Az ítélőtábla múlt héten két tárgyalási napon, zárt ülésen vizsgálta felül az elsőfokú ítéletet, értékelte a kémkedésre vonatkozó, nagy részben minősített – titkos – bizonyítékokat. Ma reggel a másodfokú ítélet rendelkező részét nyilvánosan fogja ismertetni a táblabíróság, ám az indoklás ezúttal teljes egészében zárt ajtók mögött fog elhangozni, és arról a tárgyalás egyik résztvevője sem beszélhet majd a nyilvánosság előtt. Másodfokon három különböző döntés születhet. Amennyiben jóváhagyják az elsőfokú döntést, az jogerőssé válik, így Kovács Béla jogilag mentesül a kémkedés vádja alól. Születhet olyan döntés, hogy a kémkedés alóli felmentést helybenhagyja a táblabíróság, ám a költségvetési csalás miatt kiszabott büntetést súlyosítja vagy éppen enyhíti. Ebben az esetben is jogerős ítélet születik, mely ellen nincs jogorvoslat. Amennyiben másodfokon mégis elítélik Kovácsot a kémkedés miatt, harmadfokon, a Kúrián folytatódik az ügy, mivel első és másodfokon ellentétes ítélet születik.

Utóbbira a Magyar Nemzet által megkeresett jogász és nemzetbiztonsági szakértői szerint viszonylag kicsi az esély. A szakértők szerint elfogadható Kovács védőjének, Szikinger Istvánnak első fokon elmondott perbeszédében a kémkedésre vonatkozó kitételek többsége. A védő szerint a vádiratban olyan időszakról esik szó, amikor még törvényi tényállás sem volt hazánkban az EU intézményei elleni kémkedésről. Kovács kifogásolt tevékenységének zöme – egy kivétellel – 2012 és 2014 között olyan időszakban zajlott, amikor még a vádban részletezett cselekmény nem volt bűncselekmény, azt semmi sem tiltotta. A védő szerint a bizonyítási eljárásban igazolódott, hogy egyáltalán nem történt kémkedés, védence nem adott át bizalmas vagy titkos adatokat, információkat az állítólagos orosz hírszerzőknek, amelyek hátrányt okoztak volna az EU-nak; nem követett el semmit. A diplomatákkal való kapcsolattartás egy EP-képviselő feladatkörébe tartozik, Kovács Béla képviselői munkája nyilvános, ő a védő szerint csak a véleményét mondta el a találkozókon. Az EP illetékese a büntetőeljárásban nyilatkozva nem kifogásolta Kovács Béla vádbeli tevékenységét. Az EP igazolta, hogy Kovács sem bizalmas, sem titkos adatokhoz nem fért hozzá, nem is törekedett erre, illetve közölték, az EP-képviselő magánemberként is arról beszél bárkivel – még idegen hatalom képviselőivel is –, amiről akar, ha az nem tiltott külön számára.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.