Pesti Srácok

Parkolási ügyben elkövetett vesztegetés miatt emeltek vádat három ember ellen

Parkolási ügyben elkövetett vesztegetés miatt emeltek vádat három ember ellen

Parkolási ügyben elkövetett vesztegetés miatt emelt vádat három ember ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője pénteken az MTI-t.

Keresztes Imre azt írta: 2019 januárjában két vádlott együtt látott el szolgálatot egy kerületi önkormányzat közterület-felügyeletének alkalmazottjaként, egyikük közterület-felügyelő beosztású közszolgálati tisztviselőként hivatalos személynek minősült, a fiatalabb pedig segédfelügyelő volt.

A vádirat lényege szerint a vádlottak egy mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen engedély nélkül parkoló személyautóra kerékbilincset raktak fel, majd a szélvédőre egy tájékoztatót, a leszerelési díj befizetésére szolgáló postai csekket és egy szabálysértési feljelentésről szóló értesítést helyeztek el.

Az autó tulajdonosa befizette a csekket, majd erről értesítette a diszpécserközpontot és kérte a kerékbilincs levételét, amit a helyszínre visszaérkező vádlottak meg is tettek. Egyikük közölte a férfivel, hogy feljelentést tesznek ellene és százezer forintos bírságra számíthat, majd hozzátette, hogy ez "megbeszélhető és elintézhető" másképpen is.Ezután megállapodtak abban, hogy a férfi fejenként húszezer forintot ad a hatósági személyeknek azért, hogy eltekintsenek a mozgáskorlátozott helyen engedély nélkül tartózkodás szabályszegés miatti feljelentéstől. A megbeszélt összeget azonban a férfi a helyszínen nem tudta átadni, ezért megállapodtak abban, hogy később adja át. Erre azonban nem került sor, mert a férfi tájékoztatta a történtekről a családját és feljelentést tettek az ügyben.

PestiSracok facebook image

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a három férfi – köztük az autós – ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre (A kép illusztráció!)

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.