Pesti Srácok

Schmitt Pál koordinálhatja a sporthagyományőrző szervezetek munkáját

null

Magasabb szintre léphet a sporthagyományőrzés Magyarországon, miután több, ezzel foglalkozó szervezet Schmitt Pált, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagját kérte fel a tevékenység hazai koordinálására. A volt köztársasági elnök jelezte, szívesen vállalja a feladatot.

Schmitt Pál az MTI-nek elmondta, többek között id. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke részéről érkezett felé egy megkeresés arra vonatkozólag, hogy a sport területén fogja össze a hagyományőrzést.

– hangsúlyozta Schmitt Pál, aki elmondása szerint nem szeretne egy újabb elnöki pozíciót betölteni, inkább összefogná, koordinálná a szervezetek munkáját. A Magyar Olimpiai Bizottságot 21 éven át vezető sportdiplomata rendkívül fontosnak tartja, hogy a fiatalok jobban megismerjék azokat a magyar sportolókat, akik egykor eredményeikkel nemzetközi szinten is felhívták a figyelmet magukra és az országra. Schmitt Pál a munka során többek között az újságírókra, a Magyar Olimpiai Akadémiára, a Halhatatlan Sportolók Egyesületére, az Olimpiai és Sportmúzeumra, az Aranycsapat, valamint a Nagy Béla Hagyományőrző Testületre és a Nemzet Sportolóira támaszkodna. Úgy tervezi, hogy évente néhányszor ülnének össze, és közösen ütemtervet készítenének az elkövetkezendő időszak eseményeiről, megemlékezéseiről. A Nemzet Sportolója hangsúlyozta, hogy a megalakítandó ernyőszervezet munkájában csak a valóban elismert és feddhetetlen szervezetek vennének részt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.