Pesti Srácok

Szálljon ki a kocsiból és menjen gyalog – Ezt üzeni Karácsony a budapestieknek

null

Hát szálljanak ki a kocsiból, és menjenek gyalog – ezt üzente Karácsony Gergely azoknak az autósoknak, akiknek nem tetszik, hogy a koncepció nélküli lezárások miatt lassan lehetetlen kocsival haladni a fővárosban. Egy pillanatra visszatértek a 2010 előtti idők, akkor volt jellemző ez a stílus. Gyurcsány Ferenc stílusa.

A napokban hatalmas dugók alakultak ki Budapesten. A közlekedési káosz alapvetően két okra vezethető vissza: egyrészről a főváros vezetése koncepció nélkül zárta le a város forgalmas közlekedési szakaszait, másrészről a még tavaly abszurd módon bevezetett, de kihasználatlan biciklisáv is jelentős területet vett el az autósoktól. A felfordulásban tehát nagy szerepe van annak, hogy a baloldali városvezetés több projektet is egyszerre, összehangolatlanul indított el: egy időben kezdték el a 3-as metró és a pesti alsó rakpart felújítását, valamint napokon belül elkezdődik a Lánchíd sokáig halogatott felújítása, és a Blaha Lujza teret is feldúlják. Magyarán általános felháborodás alakult ki az autósok között, hiszen a városban gyakorlatilag képtelenség autóval közlekedni – írja az Origo.

Karácsony Gergely ilyen előzmények után tartott sajtótájékoztatót Zuglóban, ahol a családját (egyes vélemények szerint többször is) megfenyegető Tóth Csaba jelöltbemutatóján vett részt. A Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd egyébként a hétvégén támogatásáról biztosította a szocialista politikust, ismét megmutatva, hogy az előválasztás nem több szimpla színjátéknál. Az eseményen a 24.hu megkérdezte a maga alákérdezős stílusában a főpolgármestert, hogy a főváros miért egyszerre zárta le a közlekedési csomópontokat. A várt kérdésre a baloldali politikus így válaszolt:

PestiSracok facebook image

Vagyis még a baráti propagandasajtónak sem magyarázta meg, miért csináltak káoszt a fővárosban. Mint ismert, Karácsony pár hete indította el kampányát, ami pillanatok alatt összeomlott. Kiderült ugyanis, hogy nem tud angolul, és a nyelvvizsgájával kapcsolatban is hazudott. A hazugságspirálba kerülő politikus így a legutóbbi nyilvános szereplésein többször is ingerültnek mutatkozott, így volt ez most is. Amikor azt kérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy Hollik István az autós közlekedés nehézségeiről posztolt a napokban, Karácsony a régi, Gyurcsány-féle időket megidézve flegmán reagált.

– üzente Karácsony azoknak, akik arról írnak, hogy egy kilométert 20 perc alatt lehet megtenni.

Forrás: Origo/24.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.