Pesti Srácok

Szánthó Miklós: az Európai Parlament a genderszabadság zónájává nyilvánította az uniót

Szánthó Miklós: az Európai Parlament a genderszabadság zónájává nyilvánította az uniót

Az Európai Parlament egyik legutóbbi döntésével az egész unió területét az LMBTQ- és a genderszabadság zónájává nyilvánította, és kifejezett szankciók érnek tanárokat, közéleti szereplőket és embereket, akik megkérdőjelezik a genderideológiát – idézte vasárnapi cikkében Szánthó Miklóst, az Alapjogokért Központ igazgatóját a Magyar Nemzet.

A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában az elemző arról is beszélt: az alaptörvényben foglalt gyermekvédelmi parancsok sugároznak át a pedofilellenes törvénybe. Egyrészt a kiskorúak sérelmére elkövetett pedofil bűncselekményeket még inkább szigorítja, másrészt pedig a kiskorúak számára rendelkezésre álló információs források kapcsán korlátozza a genderpropagandát és a homoszexualitás népszerűsítését.

– emelte ki Szánthó Miklós. Az elemző szerint Nyugat-Európában már abszolút jellemző ez a típusú genderpropaganda, de Magyarországon is aktívak a Nyílt Társadalom hálózatához köthető NGO-k.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá az Alapjogokért Központ igazgatója, majd kiemelte: ebben a vitában nem arról van szó, hogy ki szimpatizál vagy nem szimpatizál a homoszexuálisokkal, hanem arról, hogy helyes-e az társadalmilag, ha ezt az irányt társadalmi normaként reklámozzák.

– emlékeztetett. Szánthó Miklós hangsúlyozta: a gyermekek szexualizálását nem a pedofilellenes törvény kötötte össze az LMBTI- és a gendertémával, hanem pontosan ezeket az ideológiákat propagáló szervezetek kezdték reklámozni az ideológiájukat a gyermekekkel.

– mutatott rá. A szakértő emlékeztetett: a törvény által kikötött tizennyolc éves korhatár a felnőtté válás határvonala. Annál fiatalabb korban óvni kell a gyermekeket ezektől a tartalmaktól, tizennyolc év felett pedig mindenki számára meg kell adni a lehetőséget, hogy szabadon dönthessen és élhessen.

– mutatott rá, majd hozzátette: nagyon éles határvonalat kell húzni a normális és az abnormális, az általános és a speciális szabály között. Nem szabad megengedni azt, hogy már gyermekkorban egyesek azt hitessék el velük, hogy a speciális jelenség valójában az általánossal egyenértékű.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.