Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország és Marokkó az oltási kampány élén áll

Magyarország Európában, Marokkó pedig Afrikában a koronavírus elleni oltási kampány élén áll; ennek oka, hogy egyik ország sem volt hajlandó sem ideológiai, sem geopolitikai vonatkozásban megközelíteni az oltások ügyét, Nyugatról és Keletről is vásárolt oltóanyagot – jelentette ki szerdán, a marokkói fővárosban, Rabatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta: mindkét ország kormánya úgy tekint az oltásokra, mint az emberi élet megvédésének eszközeire. Szijjártó Péter szerint a két ország egyúttal világossá tette: le kell vonni a tanulságokat a világjárványból, és létre kell hozni a stratégiai szuverenitás lehetőségét. Ez azt jelenti: fontos, hogy bizonyos képességek birtokában legyünk, tudjunk a védekezéshez szükséges eszközöket és akár vakcinát is gyártani. A külügyminiszter kiemelte: a világjárvány súlyos gazdasági, egészségügyi és biztonsági kihívásokat jelent az egész világ számára, és ebben a helyzetben megnőtt az Európai Unió és Afrika közötti együttműködés jelentősége. Észak-Afrikának kiemelt szerepe van az Európai Unió biztonságának szempontjából. Ha az észak-afrikai térség nem stabil és nem békés, akkor nem tud Európa védvonala lenni, és akkor újabb és újabb migrációs hullámok tudnak áttörni rajta, amelyek az európai kontinens számára súlyos biztonsági és egészségügyi fenyegetést jelentenek. Szijjártó Péter szerint az EU-nak megerősített partnerségre és együttműködésre van szüksége déli szomszédságpolitikájának keretében, azonban ez az együttműködés csak abban az esetben lehet sikeres, ha nem tanár–diák viszony, ha nem a kioktatás alapján, hanem a kölcsönös tisztelet és egyenjogúság alapján áll. Az EU déli szomszédságpolitikájában és Észak-Afrika erősségében Marokkónak kulcsszerepe van. A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: a világpolitika számos fontos dilemmáját illetően Marokkó és Magyarország azonos megközelítést alkalmaz, és ez az ügyek jelentős részében stratégiai szövetséget, barátságot hozott létre a két ország között.

– mondta. Szijjártó közölte: Magyarország támogatja Marokkó jelöltségét az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és Magyarország pénzügyi támogatást biztosít ahhoz, hogy Rabatban júniusban megnyíljon az ENSZ terrorizmusellenes igazgatóságának regionális irodája. Magyarország fenntartja a magyar részvételt a nyugat-szaharai ENSZ-misszióban, és kész arra, hogy egy V4–Marokkó-együttműködés keretében támogatást adjon az észak-afrikai ország határvédelmi törekvéseihez annak érdekében, hogy Marokkó meg tudja őrizni saját biztonságát és meg tudja állítani az Európa felé irányuló illegális migrációs hullámokat. A magyar külügyminiszter közölte: a gazdasági együttműködés fellendítése érdekében az Eximbank 250 millió dolláros hitelkeretet hozott létre, amelyből a magyar és marokkói vállalatok együttműködését finanszírozza. Erre példaként említette, hogy a legnagyobb magyar energiaital-gyártó vállalat, a Hell már megjelent a marokkói piacon, illetve magyar röntgengépekkel láthatják el a helyi katonai kórházakat. Elmondta továbbá, hogy Magyarország 150-ről 165-re emelte a marokkói diákok számára az ösztöndíjakat, tekintettel a hatalmas érdeklődésre, az idén ugyanis 966 marokkói diák jelentkezett ezekre az ösztöndíjakra.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/OS/Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.