Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Európának meg kell védenie a nemzeti kisebbségeket és a vallásgyakorlás szabadságát

null

Európának meg kell védenie a nemzeti kisebbségeket és a vallásgyakorlás szabadságát, ugyanis a nemzeti közösségek sok helyütt nehéz helyzetbe kerültek, és támadás alatt állnak a hagyományos keresztény értékek – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Strasbourgban, az MTI-nek nyilatkozva hétfőn.

Szijjártó Péter az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének nyári ülésszakának hétfői ülését megelőzően közölte: olyan hagyományos értékek állnak támadás alatt Európában, amelyek a kereszténységhez tartoznak, holott Európa akkor volt erős, amikor ragaszkodott a keresztény értékeihez. Kijelentette: az erős liberális fősodor által diktált törekvés azt szeretné elérni, hogy Európa minél jobban feledkezzen el a keresztény értékekről. Sajnálatosnak nevezte, hogy a törekvés komoly antiszemitizmussal társul Nyugat-Európában.

– közölte. Kiemelte továbbá, hogy az említett törekvés mellett a nemzeti kisebbségek és közösségek sok helyütt nehéz helyzetbe kerültek olyan, több országban is elfogadott szabályozások miatt, amelyek nyomán jogaik csorbultak.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

– tette hozzá Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook