Pesti Srácok

Szijjártó Péter szerint zsarolják hazánkat és a magyar a választásokat akarják befolyásolni

Szijjártó Péter szerint zsarolják hazánkat és a magyar a választásokat akarják befolyásolni

Az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás nem a tényekről szól, hanem politikai, zsarolási eszközt jelent Magyarországgal szemben – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos találkozóján.

Szijjártó Péter arra reagált, hogy az általános uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek keddi, luxembourgi ülésén meghallgatásokat fog tartani az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárásokkal kapcsolatban a jogállamiság lengyelországi helyzetéről és az unió értékeinek magyarországi érvényesüléséről. A miniszter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva kijelentette: az eljárás, ahogyan és amilyen hosszan zajlik, lebuktatja azokat, akik az eljárást folytatják.

– hangsúlyozta. Kiemelte: ismert Magyarország álláspontja, ugyanis minden feltehető kérdést megválaszolt, az eljárás lezárható.

PestiSracok facebook image

– közölte.

– fogalmazott. Kijelentette azt is, nyilvánvaló az összefügés a politikai zsarolási eszközt jelentő eljárás és a jövő évi magyarországi választások között.

– mondta.

– tette hozzá. Arra vonatkozóan, hogy a keddi tanácsülés témái között lehet a magyar pedofilellenes törvény elfogadása is, Szijjártó Péter azt mondta:

Kijelentette: a magyar gyerekek megvédése a magyar törvényhozás joga és felelősége. A magyar törvényhozásnak kizárólag a családoknak és a szülőknek szabad megadnia azt a jogot, hogy dönthessenek saját gyermekeik neveléséről. A magyar gyerekek megvédése nem a nyugat-európai liberális politikusokon és brüsszeli bürokratákon múlik.

– tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.