Pesti Srácok

Szijjártó: tizennyolc magyar szurkolóból tizenhatot már elengedett a német rendőrség

Szijjártó: tizennyolc magyar szurkolóból tizenhatot már elengedett a német rendőrség

Tizennyolc magyar futballszurkolóból tizenhatot elengedett már a német rendőrség – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Debrecen TV-nek nyilatkozva.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: szerdán a németek ellen "győzelemmel felérő döntetlent" ért el a magyar labdarúgó válogatott. Elmondta: a berlini nagykövet is számos gratulációt kapott már a magyarok teljesítménye miatt, ami azt mutatja, hogy normális emberi kapcsolatokra törekvők közt egy futballmérkőzés nem okozhat problémát.

– fogalmazott. Szijjártó Péter szerint akik kint voltak szurkolni Münchenben, mindannyian érezhették a folyamatos provokációkat, azt a bánásmódot, ami

PestiSracok facebook image

Ezek közt említette azt, amikor a magyar szurkolótábor elé kommandósok vonulnak fel, vagy amikor órákra megállították magyar szurkolók buszát az odaúton, illetve azt is, hogy a konzulok nem lehettek jelen. Hangsúlyozta: szokatlanul és megdöbbentően ellenséges, inkorrekt hozzáállást tapasztaltak a bajor hatóságok részéről.

– jelentette ki.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.