Pesti Srácok

Szlovéniában is megjelent a koronavírus delta variánsa

Szlovéniában is megjelent a koronavírus delta variánsa

Szlovéniában is kimutatták a koronavírus delta variánsát, a mutációt már 18 mintában azonosították – jelentette be Tjaša Žohar Čretnik, a Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium (NLZOH) igazgatója csütörtökön.

A szakember kiemelte: bár az először Indiában azonosított, jobban fertőző variáns előfordulása nagyon alacsony, aggasztó, hogy az esetek többségében a megbetegedések nem köthetők külföldi utazásokhoz. A laboratórium az elmúlt egy hétben a pozitív teszteredmények húsz százalékát vizsgálta meg, a jövő héttől azonban minden pozitív mintát genetikai vizsgálatnak vetnek alá. Čretnik hozzátette: a laboratóriumokban végzett vizsgálatok előzetes eredményei azt mutatják, hogy a jövő héten kétszer annyi esetről számolhatnak be.

Csütörtökre 43 új fertőződést jegyeztek fel az országban, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 256 ezret. Az elmúlt napon egyetlen beteg sem halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4743 maradt. A koronavírusos betegek közül 80-an vannak kórházban, 28-an közülük intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lelket számláló országban védőoltást eddig 798 984-an kaptak, közülük 607 763-an már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 46, illetve 35 százaléka.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 101 új fertőzöttet azonosítottak; ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződöttek száma meghaladta a 359 ezret. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeinek következtében két beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8192-re emelkedett. Kórházban jelenleg 241 beteget ápolnak, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 462 287-en kaptak védőoltást, közülük 962 408-nak már a második adag vakcinát is beadták. Ez a felnőtt lakosság 43, illetve 28 százaléka.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.