Pesti Srácok

Szobrot állítottak George Floydnak Newarkban

null

Szobrot állítottak a BLM "mártírjának", George Floydnak az amerikai Newark városában. Úgy tűnik a törléskultúra követői megunták a szobor döntögetést, és inkább saját bálványokat állítanak.

Joe Biden nemrég aláírta azt a Juneteenth névre keresztelt törvényt, amely ünnepnappá nyilvánítja a rabszolgaság végeként számontartott június 19-ét.

– fogalmazott az amerikai elnök a már érvénybe is lépett törvénnyel kapcsolatban. A Black Lives Matter (BLM) mozgalomnak tehát van oka az ünneplésre, az elmúlt másfél évben folytatott ténykedése számos sikert eredményezett: A New Jersey-ben található Newark városában például a minap szobrot emeltek George Floydnak, akinek tavaly májusi halálát követően kapott újabb lendületet a szélsőséges mozgalom, tüntetések és zavargások sorozatát indítva el az Egyesült Államokban, illetve szerte a nyugati világban. A több mint 300 kilogrammos bronzszobrot a newarki városháza előtt helyezték el még szerdán, s legalább egy évig ott is marad. A szobor költségeit Leon Pickney színész fedezte és Stanley Watts művész készítette – írja a Magyar Nemzet.

PestiSracok facebook image

A szobor egyébként megosztotta a közösségi platformok felhasználóit: noha sokak fontosnak és örömtelinek tartják a szobor létrejöttét, voltak olyanok is, akik felszólaltak ellene. Többen felvetették például, hogy az Észak-Karolina államban született, majd Texasban felnőtt, végül Minnesotában elhunyt George Floyd talán soha életében nem járt Newarkban. Mások azt sérelmezték, hogy amíg országszerte szobrokat döntött le a BLM-mogalom, addig egy bűnözőnek szobrot emelnek, pedig számos, arra igazán érdemes fekete személy nem részesült ilyen megtiszteltetésben.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.