Pesti Srácok

Tarlós István: nagy csúsztatások vannak Karácsony Gergely kommunikációjában (Videó!)

Megjelent a Patrióta Youtube-csatorna harmadik videója, amiben a PestiTV munkatársa, Bohár Dániel készített interjút a volt főpolgármesterrel, Tarlós Istvánnal. A többi között szóba került, hogy miért nem lépett be soha a Fideszbe Tarlós István, ahogyan az is, hogy szerinte ki tudná a legtöbb szavazatot hozni a kormánypártoknak, mint főpolgármester-jelölt, de beszélt arról is, hogy milyen csúsztatások tarkítják Karácsony Gergely kommunikációját.

Tarlós István a beszélgetés elején SZDSZ-es múltjáról beszélt, majd arról, hogy 1989-ban csatlakozott a szabad demokratákhoz, ennek oka pedig az volt, hogy őket találta a leginkább antikommunistább pártnak, és az ő kommunikációjuk volt számára a legvilágosabb. Ezért is érte váratlanul a 1994-es koalíció Hornékkal. A volt főpolgármester, miután otthagyta az SZDSZ-t, nem lett tagja egyik pártnak sem és bár a baloldal mindig rásüti, hogy fideszes, Orbán Viktorral hamar megegyezett abban, hogy nem lép be hozzájuk sem. Ennek ellenére hatalmas szabadságot kapott a főpolgármestersége idején. Ez a valóságban azt jelentette, hogy egyeztetés nélkül hozhatott döntéseket, és személyzeti politikáját is szabadon alakíthatta. Erről már az elején megegyezett Orbán Viktorral, aki mint fogalmazott:

Tarlós István beszélt a 2019-es önkormányzati választásról is, amin saját bevallása szerint már nem akart indulni, de elveszteni mégannyira sem. Karácsony Gergely személyéről egyébként azért sem akar rosszat mondani, mert szerinte ez az ő szájából úgy hangozna, hogy savanyú a szőlő, de azért azok a vádak nem tetszenek neki, amikor a főpolgármester olyanokat mond, hogy azért csúszik egy építkezés, mert rosszak voltak a tervek. Szóba került az is, hogy Tarlós István csak akkor mutogatott vissza az előző baloldali városvezetésre, amikor már muszáj volt, de ha ő is úgy viselkedett volna, mint most Karácsony, akkor a HVG, az Index naponta szedte volna ízekre.

PestiSracok facebook image

Fotó: videókivágás

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?