Pesti Srácok

Tibi Atya: én nem hallottam egy homoszexuálist sem felszólalni a Pride pedofilpártisága miatt

Tibi Atya: én nem hallottam egy homoszexuálist sem felszólalni a Pride pedofilpártisága miatt

Maga a Budapest Pride vezetősége tiltott el a rendezvényén mindenféle megjelenéstől egy liberális írónőt, Kiss Noémit, amikor megpróbálta felhívni a figyelmet a szivárványközösségekben egyre inkább terjedő gyermekszexualizálásra, illetve a transzipar erőszakos gyermekpropagandájára – írja a tibiatya.blogstar.hu. A népszerű blogger annak kapcsán tette közzé bejegyzését, hogy a baloldal és az LMBTQ közösség szerint a kormány összemossa a homoszexualitást a pedofíliával. Tibi Atya úgy véli: nem a kormány mossa össze ezt a két jelenséget, hanem azok, akiknek tudomásuk van a gyermekszexualizálás térnyeréséről a Pride körül, mégsem tesznek semmit, bűntársként hallgatnak.

Az Egyesült Államok ott tart, hogy egy homoszexuális bárban egy 10 éves kisfiú, nőnek öltözve vetkőzik, ami ellen persze sokan felemelték a szavukat. Ezután a kisfiú anyukájának nyílt levelét -melyben homofóbnak nevez mindenkit, aki szerint ez nem helyes -a New York Pride hivatalos oldalán közzé tette – emlékeztet Tibi Atya.

Ezután pedig azok kerültek a progresszív propagandagépezet célkeresztjébe, akik nem értettek egyet a kisfiú „produkciójával”, ám a gyerek „szexuális kiárusításáért” nem vontak felelősségre senkit.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg, hozzátéve: nem bizonyított, hogy az egyházban magasabb lenne a pedofília, mint a társadalom más szegmensében, de

Fontos különbség Tibi Atya szerint az, hogy

Majd kiemelte, hogy ha egy közösségen belül évekig szemet hunynak a tények felett, miközben egyáltalán nem marginális jelenségről van szó és nagyon is megtörténik akkor

Megjegyezte továbbá, hogy ő nem hallott egy homoszexuálist sem felszólalni a Pride pedofilpártisága miatt. A mostani pedofiltörvényről pedig úgy vélekedett:

A blogger szerint nem szabad a szivárvánnyal egyezkedni és belemenni az ő kereteikbe és nem szabad az ő technikai nyelvezetüket sem használni, ugyanis ez egy háborús, erőszakosan terjeszkedő ideológia, amivel nincs kompromisszum.

Fotó: qsaltlake.com

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.