Pesti Srácok

Több mint húsz javaslatról szavaz a Ház a nyári szünet előtt

null

Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését.

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn egy órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyet az interpellációk és az azonnali kérdések követnek egy-egy órában, majd kérdések hangozhatnak el további harminc percben. Kedden reggel kilenc órakor szintén napirend előtti felszólalásokkal indul a parlamenti munka, a napirenden ezután kizárólag határozathozatalok szerepelnek. A parlament ekkor a jövő évi büdzsé mellett elfogadhatja a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokat, szavazhat a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint az egyes állami vagy önkormányzati bérlakások megvásárolhatóságáról szóló kormánypárti előterjesztésről is. Döntés várható továbbá a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról, a Budapest Diákváros megvalósításáról és a nemzeti adatvagyonról szóló új jogszabályról is. Az Országgyűlés titkos szavazással dönthet az Alkotmánybíróság új tagjának megválasztásáról, végül pedig mintegy tízmillió forinttal csökkentheti a Jobbik elnökének tiszteletdíját, amiért Jakab Péter egy napirend előtti felszólalásában megsértette a házszabályi rendelkezéseket.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.